Azt hiszem Pünkösdi hagyományt teremtettünk. Tavaly Pünkösdkor, bár a tavalyi májusban volt, Franciaországban voltunk, Katinkával. Idén pedig Németországban töltöttük az ünnepet. De ez még mind nem volt nekünk elég. Vasárnap célba vettük Rothenburg ob der Tauber városát, ahol éppen történelmi fesztiváljátékok zajlottak. Nem véletlen persze, hiszen ezt, minden Pünkösd alkalmával megrendezik. A város már önmagában is egyedi azzal, hogy sokan csak "Karácsonyvárosként" emlegetik, ami szintén nem véletlen, hiszen a karácsony hangulata léptem nyomon fellelhető az utcákat járva. De erről majd később.
Szóval rendhagyó módon a 8:44-es vonattal indultunk neki a nagy útnak. 3 átszállás után (Eichstätt Bahnhof, Treuchtlingen, Steinach) 2 óra alatt meg is érkeztünk Rothenburgba. A városfal egyik kapujában (Rödertor) már láttuk is az első, korhű ruhás csapatot. 2,5 EUR-ért már át is léphettük a történelmi falat, belecsöppenve ezzel a fesztivál forgatagába. Piros kitűzőnk, amit afféle jegyként kaptunk, mindenkinek jelezte, "hééé turisták a láthatáron...". De mondanom sem kell nem voltunk egyedül. Sőt. Turisták sokaságába botlottunk, ahogy közeledtünk a belváros fel. És meglepően sokan voltak a világ keleti feléről. Talán mondhatom, hogy még Münchenben sem tűnt fel, hogy ennyien ellepték volna a várost. Szóval valamiért, amit persze én már tökéletesen értek és a bejegyzés végére ti sem fogtok kételkedni az okokban, nagyon tetszik nekik a város.
Útközben mindenhol ünneplő, éneklő, doboló, kiabáló és jelmezes emberekbe és lovasokba botlottunk (akiknek száma a rendezvényen, azaz egész városban több, mint 700 volt, legalábbis az útbaigazító kiadvány szerint). Volt egy csapat a 'Markusturm' előtt, egy utána, itt is-ott is. Hamarosan elértük a városházát. Ahol 11 órakor kezdődött a 'Schäfertanz', amelynek itt, különösen nagy hagyománya van. Mivel erre már későn értünk, továbbá a turisták nagy száma miatt kissé rosszul sikerült magunkat pozicionálni, ergo nem láttunk semmit, úgy döntöttünk, a 13:45-kor kezdődő lesz a mi 'Schäfertanz'-unk :)
Így elindultunk a város legszebbnek tartott része fele, a 'Plönlein' felé. Útközben betértünk egy kis édességboltba, hogy megkóstoljuk a tradicionális 'Schneeball'-t. Hát ez kb. olyan, mintha valami fánk-linzer szerű tésztát darabokra vágnánk, kisütnénk olajban, gömb alakba formálva és megízesítenénk, azaz cukorba, csokoládéba és még ki tudja mibe forgatnánk. Finom, nah, az a lényeg.
A 'Plönlein' körülötti városrészt a fotósok édenének tartják. Nem tévedtek. Ez a paradicsom. Egy nap alatt ennyit még nem fényképeztem, mint itt. Persze most is elkészítettük a kötelező, útikönyv fotót.
Aztán irány a 'Spitalbastei'. Fel a városfalra! Innentől tetőmagasságban folytattuk utunkat, egy jó darabig. Belátva a várost, a szűk folyosón egymást kerülgetve több száz turistával, hát, hogy is mondjam volt egy feelingje az egésznek. Aztán sajnos a 'Klingbastei'-nél vége szakadt a magaslati utunknak és immár normál úton kellett folytatnunk városnézésünk.
Lent újabb lovasok érkeztek. Viccesen beszólogattak, bókoltak nekünk.
A St. Jacobs Kirche-nél pedig hatalmas forgatagba botlottunk. Vásárosok és különféle mesterségek képviselői árulták portékáikat a templom előtt.
Innen aztán a Városháza elé mentünk, úgy elrohant ugyanis az idő a városnézésben, a "falmászásban" és a fényképezésben, hogy már fél kettő előtt jártunk. Így hát tekintve, hogy a Városháza előtt már gyűlt a tömeg, és tanulva a délelőtti esetből, úgy döntöttünk nem mozdulunk. Leültünk a lépcsőre és figyeltük az embereket. Sok fiatal lány volt beöltözve, szépen, csinosan, fonott hajjal, virágcsokorral. De voltak lovasok, újfent, aztán egy csapat idősebb ember, huszár-ruhában (vagy legalábbis valami hasonlóban), akiknek többsége elmehetett volna Mikulásnak is (szerintem decemberben őket öltöztetik be, az fix, ha nem akkor az nagy hiba). De voltak még igencsak hosszú lándzsával szaladgáló fiatalok és doboló folkloristák (már ha létezik ilyen szó). A 'Schäfertanz' pontosan 13:45-kor kezdődött. Először ünnepélyes, zenekarral kísért bevonulás, majd némi bevezető formalitás és kezdődött is a tánc, ami kb. 30 percig tartott. Különösebben nem csináltak egyebet, mint fel le ugráltak, csak mindezt ritmusra és hol körbe, hol karikába, hol előre, hol keresztül a téren. Miközben a férfiak szalagokkal átkötött botot lóbáltak a kezükben. Tisztára mint egy lakodalom. Sajnáltuk őket, igen meleg volt, ugyanakkor szórakoztató volt és főként színes.
Az idő már igencsak eljárt felettünk, így nem csoda ha megéheztünk. Éppen ezért beültünk az egyik étteremben, a 'Marktplatz' mellett. Megebédeltünk, majd miután feltöltöttük magunkat energiával célba vettük a város egy újabb szegletét, amely nem várt gyönyörrel kedveskedett nekünk.
A 'Herngasse'-n sétálva ugyanis belebotlottunk, hát nem is tudom megfogalmazni mibe, ja, de, mégis, a gyerekek álmába. Vagyis "Käthi Wohlfahrt Weichnachtsdorf"-jába és a Karácsony-Múzeumba (bár utóbbit kihagytuk, oda majd legközelebb megyünk). Na de a "Karácsony-falu"?!?! Kiskoromban így képzeltem a Mikulás gyárát, csak itt a nagy, hegyes fülű, sipkás manók helyett, bajorszoknyás nénik voltak. De ez mit sem von le az élményből. Pünkösdkor, egy Karácsony-paradicsomba csöppenni.?! Sosem hittem volna. Mindenhol Karácsonyfa, angyalok, Mikulások, karácsony fa, kézzel készült díszek, betlehemek, fa ablakdíszek, üveggömbök stb. Szóval minden, ami karácsony! Katinkával csak mondogattuk, "Nagyon jó gyerekek lehettünk, ha a Mikulás beengedett a birodalmába." Persze a Mikulás, azért szabhatta volna kicsit lejjebb is az árait, de azért pár, derék magasságú képet "véletlenül" sikerült készítenem, a tiltás ellenére is, remélem ezért nem haragszik meg majd a jó, öreg úr. El sem merem képzelni, ha az embert egy nyári napon ennyire hangulatba tudja hozni ez a hely, mi lehet itt karácsonykor. Csak ámultunk és bámultunk. Mint a gyerekek.
Az utcán tovább haladva, a 'Franziskanerkirche' mellett, aztán újabb bizonyítékát láttuk meg annak, ez a hely lélegzetelállító, felejthetetlen, csodálatos stb. Két, elég hippi kinézetű ember, két-két bot, egy-egy kötél és némi samponos víz segítségével életnagyságú buborékokat gyártott! Bizony! Eszméletlen. A Mikulásnak ebben a városban nagyon sok embere van, mert ez a város bizony mondom minden szegletében egy meglepetés. Ha belefújtak a nagy gömbbe, abban kis gömbök lettek. Hihetetlen. Gondolom Nektek nem lesz az, ha azt mondom, tátott szájjal néztük.
Nem adtuk fel, gondoltuk ez a város még tartogat nekünk meglepetéseket. A 'Burgtor'-on áthaladva, a 'Burggarten'-be csöppentünk. A kert gyönyörű, gondozott. A virágok csak úgy pompáztak. Jó alkalom és helyszín volt ez arra, hogy jó pár fotót készítsünk, ebben a meseszép környezetben.
Miután kifényképeztük magunkat visszamentünk a belváros fele.
Betértünk a Maci-országba, mert itt ilyen is van. Ez egy nagyon "gyerekbarát" hely. A bejáratnál nálam magasabb, és szerencsére szélesebb is, plüss medve állt. Bent, bent pedig a kicsitől a nagyig, a csendben alvótól a horkolóig mindenféle medve megtalálható volt. Sajnos, szerencsére, koalát nem találtam.
Ezután gondoltuk illő volna egy fagylaltot elfogyasztanunk. Meg is találtuk a megfelelő helyet, amit még a délelőtt folyamán kinéztünk. Leültünk egy kút mellé, elfogyasztottuk zsákmányunkat.
Én békésen nézelődtem, csodáltam a várost. A hely varázsát, hogy ilyen nyálas legyek. Mikor Katinka egyszer csak felállt, letette mellém a táskáját, és kissé kacéran nevetve ezt mondta "nah erről lemaradtál". ( Most két dolog merült fel szerintem bennetek, A. az egyik lovas leugrott és megkérte a kezét, B. Katinka dalra fakadt néhány EUR-ért cserébe. ) Egyik sem. Katinkát magához "édesgette" egy schäfertáncos...) A kissé már jó hangulatban lévő táncos maga mellé állította a nála magasabb Katinkát, fejébe nyomta kalapját (kopasz volt, ez a kalaplevételig nem látszott) és bőszen elkezdte magyarázni Katinkának a lépéseket (amik hangsúlyozom, nem nehezek). Nekem kezembe nyomta fényképezőgépét, melyet bajor nadrágjának zsebéből kapott elő (tényleg, vajon így táncolta végig a táncot?!). Én meg persze nevettem, két fényképezőgéppel fényképeztem (hogy azért nekünk is megmaradjon eme remek pillanat), miközben ő csak mondogatta mit, hogyan, majd Katinkára mutogatva útbaigazította a járókelőket, miszerint Katinka az ő új barátnője, Katinka pedig csak magyarázta neki, a nagy lelkesedésbe, hogy ő nem német, hanem magyar... :) . Ha nem lett volna nálam két fényképező is, a hasamat fogom a nevetéstől. Meg hát nem akartam lemaradni a pillanatról. A végén beinvitálta a Katinkát egy Schneeball-üzletbe, mondván, hogy akkor címcsere, mert ő feltétlen el akarja küldeni a képeket neki. De az kiderült, Dia kapaszkodj, hogy a srácot Jürgennek hívják. Sorsszerű, nem gondolod?! 5 perc után már lassan untam magam, de hála istennek jött Katinka, akinek eléggé leolvasható volt az arcáról az alábbi mondat: "Menjünk innen, de gyorsan kérlek...!!!" Miközben nyomában sietett Jürgen. Odalépett mellénk, kérdezte, én is magyar vagyok-e, tanulok-e. Mondom igen. Akarok-e én is táncolni? Mondom nem. Én nem tudok. Erre ő. Dehát nem nehéz. (Nem akartam mondani, hogy igen, azt én is látom...) Hát mondom sajnos mennünk kell. Erre ő. Jó akkor jöjjünk el július 2-3-án, a 'Volksfest'-re, akkor is lesz 'Schäfertanz'. Sajnos nem tudtunk megjelenni azon a hétvégén a fenti időpontban.
Mivel azonban tényleg mennünk kellett, búcsút intettünk táncos lábú barátunknak. Irány a vonat. Gondoltuk a nap elég fárasztó volt, így időben hazaérünk, ha a 19:06-ossal megyünk. Hát 'Treuchtlingen'-ig, második átszállásunk helyéig egészen jól is sikeredett a manőver. Itt ugyanis rossz vonatra szálltunk. Ez megjegyzem reggeli jókedvünk büntetése volt. Reggel ugyanis, 'Eichstätt Bahnhof'-tól 'Treuchtlingenig' egy fiatal, feltehetően valami fergeteges buliból odacsöppent fiú ült mellettünk, akit a kalauz világosított föl, hogy München, ahová ő tart, nah az pont az ellenkező irányban van. Mi jót mosolyogtunk szegényen. Mondta neki a kalauz, szálljon le 'Treuchtlingen'-ben, ott talál vonatot, amire ha átszáll Münchenbe ér. De vagy 3x kihangsúlyozta. Mi már fél lábbal a másik vonatunkon voltunk, amikor a srác még a vonat ajtóban toporgott, fél lába itt, fél ott, hogy akkor most hol is van. Mire a kalauz kiabálta neki, hogy igen, ez Treuchtlingen és nem mellesleg ott a vonata. Hát legszebb öröm a káröröm címszóval jót mosolyogtunk a srácon, akinek mellesleg nagyon szép volt a szeme. No szóval ennek eredményeként, mert mi ez ha nem az élet tanulsága, 'Treuchtlingen'-ben, pár órával később, mi is rossz vonatra szálltunk. Azért mi nem voltunk annyira rémesek, mert az irány nekünk legalább jó volt, csak éppen nem vettük figyelembe azt az apró tényt, hogy bár Münchenbe megy a vonat, de nem arrafele, amerre nekünk kéne. Miután nem jöttek a várt megállók, meg persze láttuk a mi vonatunkat mellettünk elsuhanni, ami megjegyzem pont egyszerre indult velünk, rádöbbentünk, ez nem éppen jó. Én jót nevettem, Katinka kevésbé találta poénosnak. 'Donauwörth'-ben leszálltunk, majd onnan elmentünk 'Ingolstadt'-ba. Majd itt, minő meglepetés, immár negyedszerre, fél óránál többet vártunk, míg 22:30-kor, az utolsó vonattal el tudtunk menni 'Eichstätt'-be. Így sikerült a három átszállásból hazafelére ötöt varázsolni, egy nap alatt 8X átszállni, 10 vonaton ülni és a tervezettnél két órával később hazaérni. Még jó, hogy van ez a Bayern Ticket. De bármikor újra megtenném, mert egy csodás napot tudhatok magam mögött! Képek hamarosan!
