Egy-két dolog még történt augusztusban

Még tartozom a nyaralás 5. napjának beszámolójával. Ez a nap az élvezeteké volt. Reggel el kellett hagynunk a szállást, így reggeli után kijelentkeztünk és útnak indultunk. Kissé esős-csepergős-borongós időnk volt. Először vendéglátóink pincéjét látogattuk meg, Soprontól nem messze. A kis, családi pincészet 9 hektáron tevékenykedik, modern technológiával dolgozzák fel a szőlőt. A pincelátogatás során egy kicsit betekintést nyertünk a termelt fajták sorába, a termelés milyenségébe és ütemébe, kicsit megismertük a család termesztési és borkészítési hagyományait. Ezután persze kóstoló következett, zöldveltelinit, kékfrankost és merlot kóstoltam, mind a három nagyon finom volt. A délelőtti kóstolás után szintén Sopron mellett, most éppen a Harrer Cukrászdában kötöttünk ki. A Harrer Cukrászdáról már volt szó, ott ettük a minap a Lidó szeletet. Most egy-egy finom kávéra, anyukám egy Esterházy szeletre, én pedig egy epres tortára tettem le a voksomat. Az idő is megkövetelte, hogy ezt a laza programot folytassuk, így aztán Parndorf felé vettük az irányt, és a vásárlás kapta a főszerepet az ottani Outletben. Miután a vásárlásra szánt pénzt elköltöttük sajnos tényleg hazafele kellett indulni. Véget ért a nyaralás. Jó volt, szép volt, élmény marad!

Augusztus 19-én aztán "merész" dologra vállalkoztunk. Ezen a napon ugyanis 'Vince Balaton' névvel neves boresemény vette kezdetét Keszthelyen, a 'Festetics kastély'-ban, amelyről mi sem hiányozhattunk. Anyukámmal és Ibolyával kiegészülve nekivágtunk a nagy melegben az országútnak, annak reményében, hogy ott majd aztán finom borokat kóstolhatunk. Nem csalódtunk. A nagy meleg ellenére mégiscsak meg kell állapítani nem volt ez olyan rossz ötlet a szervezőktől. Jegyünkhöz járt egy deci bor az érkezéskor, egy pedig a távozáskor. Ezen alkalmak egyikén volt szerencsém egy Eszterbauer bort kóstolni, olyat amelynek illata a szilvára, szilvabefőttre hajazott, már-már harapni lehetett az illatba...mennyei volt...és persze az íze is finom. Aztán kóstoltunk még eperbort. Ennek is beleszerettem az illatába...az íze se volt semmi...szó se róla, de az illata...Végül pedig a Szarka Pincészet borai mellett tettük le voksunkat, már csak azért is mert náluk aztán igazán behűtve kínálták azokat. A 'Szarkabarát' és az 'Őszi Harmat' nevű remekeket mindenkinek csak ajánlani tudom. A borozgatás mellé és persze az esemény velejárójaként zene is társult a gasztronómiai élvezetek mellé. Kora délután az Alma Együttes zenélt, ennek a végére és ezzel együtt tőlük a talán egyetlen általam ismert, és oly nagyon kedvelt, "Ma van a Szülinapom"-ra sikerült odaérni a koncerthelyszín elé. Később a United szórakoztatott minket, hol saját, hol feldolgozás számaikkal, hol áramszünettel. A szervezőket mindenképp dicséret illeti, nemcsak a rendezvény ötlete és megszervezése miatt, hanem azért is, mert megfelelő számú ücsörgési lehetőséget is biztosítottak a vendégeknek, többségét árnyékban, így aztán volt alkalom a kényelmes beszélgetésre még kellemesebbé téve ezzel ezt a vasárnapi napot. 

4. nap - Duna-völgy: Wachau, avagy a nyaralás legemlékezetesebb napja

A negyedik nappal aztán elérkezett a nyaralás talán legérdekesebb és legjobb napja, már ha szabad ilyet mondani. Ezúttal kicsit távolabb autóztunk bázisunktól. Előbb az A3-as autópályán, majd a 210-es autóúton, majd az A21-es és A1-es autópályákon haladva hamar meg is érkeztünk úti célunkhoz, 'Melk' városához, amely tulajdonképpen a kapuja annak a 2000 óta UNESCO Világörökségnek számító kultúrtájnak, amely mintegy 30 km hosszan, egészen 'Krems' városáig terül el a Duna mentén, magába foglalva az itt található szőlőtermesztő területeket és a Duna ezen szakaszának mindkét oldali településeit. A napi program első része a 'melk'-i apátság megtekintése volt. Az apátság szintén UNESCO Világörökség-i helyszín, szabadon és idegenvezetéssel is látogatható. A bencés apátság hatalmas, sárga épülettömbje tiszteletteljesen magasodik a Duna fölé. A barokk épület már önmagában látványértékű, a kolostorudvar tágas. Az apátságban helyet kapott pazar kiállítás mellett kiemelendőek annak díszes termei, könyvtára, temploma és az apátság „erkélyéről” nyíló panoráma is. Az épülettömb északi bástyájában ideiglenes kiállítások kapnak otthont, míg az e mellett kialakított kert önálló látványosság is egyben.

'Wachau'-ból a Duna bal partján autóztunk tovább, érintve annak jelentős településeit és ezáltal a 'Neusiedler-See-Hüggeland', 'Thermenregion' borvidékek után egy újabb borvidéket is. Utunk 'Willendorf', 'Spitz', 'St. Michael', 'Weissenkirchen', 'Dürnstein' mellett vezetett, egészen 'Krems'-ig. Az út látványértékéről elmondható, hogy az amúgy 30 km hosszú utat, közel két óra alatt tettük meg autóval, mert a látvány és a települések itt-ott megállásra "kényszerítettek" bennünket. Persze soha kellemetlenebb kényszert. A szőlőskertek, szőlőteraszok méltóságteljesen emelkedtek a Dunát övező lejtőkön. A kerékpárutakon biciklisek sokasága, a Dunán hajók. A táj csendes, gondozott, igazi kultúrtáj, ahol a középpontban a szőlőtermesztés áll. Az utak mentén, a megállókon turisták, biciklikkel, gyalogosan, nordic walking bottal. Békés. A megállók közül kiemelném 'Weissenkirchen'-t, amelynek 'Mária Mennybemenetele' temploma egy dombtetőre épült. A település igazán hangulatos, egy aprócska gyöngyszem, amelyet a szőlőskertek és a Duna ölel körül.  

'Krems'-et elérve aztán kissé észak felé vettük az irányt, 'Langenlois' települést megcélozva. A település 'Kremstal-Kamptal' borvidékek határán fekszik. Jelentős látnivalója a 'Steven Holl' által tervezett 'Loisium Látogatóközpont'. A modern köntösbe bújtatott vinotéka és bormúzeum igazán érdekes. A vinotékában sok más bor mellett a 'Steininger' család borait is megvásárolhatjuk, akiket a bormúzeumi látogatás során bőven van alkalmunk megismerni. A látványos, audio guide-al (magyarul!) kísért látogatás a szőlők között kezdődik, azok bemutatásával indul. Innen egy présházon keresztül vezet az út, a pincerendszer első részébe. Első megállónk egy zenés-szökőkutas-fényjátékos bemutató, egyfajta multimédiás show, amely azt mutatja be, hogyan lesz a mustból bor. A látogatás a tényleges, ősi pincerendszerben folytatódik, régi hordók közt, családi történeteket hallgatva. Innen a 'Loiskandl' család egykori lakóházához és annak udvarára jutunk. Itt megismerhetjük a család szokásait, életét, még a cipészének, bor/ecetkészítésének történetét, a dolgos hétköznapokat és persze a gyermekkort is, amelyet az audio guide-on egyes szám első személyben mesélő vezetőnk tár elénk. Innen egy újabb pincerendszerbe kalauzolnak bennünket. A 900 éves pincelabirintusban eredeti, 1924-es, filmrészleteket tekinthetünk meg, hordóba vetítve. Kipróbálhatjuk mennyire jól ismerjük fel a 'zöld veltelini' tipikus illatjegyeit, amelyek a fiatal, közepesen érett és érett veltelinikre jellemzőek. A kiállítás betekintést enged a bor és pezsgőkészítés rejtelmeibe, természetesen történetekkel, olyan történetekkel, amelyek már nemcsak a családot, hanem annak vetélytársait/barátait, a 'Steininger'-eket érintik. A régi hordók mellett persze megjelennek az új technológiák is. De találunk itt, a labirintusban, régi vinotékát, bazilikát és löszoltárt is. A látogatásunkat borkóstolóval zárjuk, utunk a hatalmas, két szintes vinotékán keresztül vezet az udvarra. A modern pincészet, az interaktív bormúzeum éteremmel és hotellel egészül ki, a mai trendeknek megfelelő kínálattal, csomagokkal. A modern külső ellenére igazán személyes kiállítást és ahhoz kapcsolódva, az audio guide ellenére is, bensőséges idegenvezetést kap a látogató. Ez a 21. század és talán a borászat ősi, egyik legfontosabb elemének, a vendégszeretetnek olyan keveredése, amely azt hiszem megérte a látogatásért fizetett 11,5 EUR-t. 

Laxenburg, Hinterbrühl, Baden

Új napra virradtunk, immár a nyaralás 3. napjára. Az úti cél ezúttal 'Laxenburg' volt. Az eredetileg vadászlakként, majd később a császári család és az arisztokrácia pihenőhelyeként funkcionáló palotát jelentős, 280 ha nagyságú park övezi. A belépő mindössze 1,8 EUR. A park II. József idején a legszebbek között volt számon tartva, rekreációs funkciója és szépsége még ma is tagadhatatlan. Elszórtan, a park területén a természeti kincsek mellett 1-1 épület is található. Parkban tett sétánkat a főbejáratnál kezdtük. Innen hol hídon, hol erdős, hol mezős, de kitáblázott és aszfaltos úton vezetett utunk a tóig, ahol persze még akár csónakot is kölcsönözhettünk volna. A park egyik legnagyobb nevezetessége kétségtelenül a 'Franzensburg', amely egy szigeten áll, és amelynek épülete a 19. század elején épült, neogótikus stílusban. A szigetet csónakkal, gyalogosan és egy kis „komppal” is meg lehet közelíteni. Utóbbi érdekessége, hogy az utazási szándékot csengetéssel kell jelezni. Ekkor a túloldalon állomásozó kompszerű szerkezetet a kezelője átvezeti a kijelölt „pályán” a várakozó utasokért. A beszállás után pedig meg is történik az alig pár perces átutazás, amelynek ára mindössze 0,50 cent, fejenként, ennek ellenére igen szórakoztató. A 'Franzensburg' kiállítását mi nem néztük meg, így tovább folytattuk sétánkat. Az egykori lovagló pályán át, amely nyilván szebb napokat is megélt már, aztán egy kis vízeséshez, majd onnan a régi kastélyhoz jutottunk. A parkban tett séta után a bíróság épülete előtti, tágas téren is tettünk egy sétát.

'Laxenburg' után 'Hinterbrühl' következett. Itt található, a prospektus szerint, Európa legnagyobb földalatti tava. A tóbarlang évente több mint 150 000 látogatót vonz. Az egykori, háromszintes gipszbányát 1912-ben 20 millió liter víz árasztotta el. A bánya 1932-ben, bányakiállításként, később repülőgyárként, ma ismét turistalátványosságként funkcionál. A föld alatt találunk még bányakápolnát is és egy rövid csónakázásra is lehetőség nyílik a látogatás alkalmával.

A 'hinterbrühl'-i kitérő után Badenbe látogattunk. A város gyógyvizét már a rómaiak is ismerték. A kénes víz ma is kedvelt gyógyüdülőhellyé teszi a települést. Belvárosi sétánk során a sétáló utcákban kalandozva zömmel neoklasszicista és biedermeier stílusú villák mellett haladtunk el, amelyek ma üzletként, hivatalként, irodaként és lakóházként funkcionálnak. A Főterén élénk, fehér és aranyszínű szobor magasodik és természetesen itt található a Városháza is. Innen a Piac felé vettük az irányt. A Piactól nem messze található a termálfürdő bejárata és a turisztikai információs iroda is. Sétánkat folytatva a 'Guntenbrunner park' mellett, a 'Schlossergasse' szűk kis utcáján áthaladva a város egyik legnagyobb nevezetességéhez (a kaszinó és a termálfürdő mellett) a 'Doblhoffparkba' és az ott található 'Rosariumba' jutottunk. Itt több mint 860 különböző fajtájú, közel 30 000 tő rózsát találunk, mintegy 90 000 négyzetkilométernyi területen. A parkban sétálva mesés látványt nyújtanak a színes, formás, szebbnél szebb rózsák és persze az őket körüllengő illatfelhő sem semmi. A park kedvelt rekreációs hely, idősek, fiatalok, családok, párok körében egyaránt. Természetesen a gyönyörű virágok a fotósoknak is bőven adnak témát, mondanom sem kell jómagam is "pár" rózsa-fotóval gazdagabb lettem.

Baden utcáin, már hazafele ballagva aztán egy magyar boltba is botlottunk. A kirakaton hatalmas Magyarország térkép volt látható Badacsonyt, Tokajt, Egert, Kecskemétet, Kalocsát, Mezőkövesdet ábrázolva. A bolt ablakain bekukucskálva pedig népi motívumos ruhákat, asztalterítőket és fonott kosarakat láttunk az üzlet kínálataként. Hiába is, nem gondoltam volna, hogy pont Baden-ben botlok ilyenbe, de azért jó látni, hogy van ilyen is. 

Eisenstadt és környéke

Következő napi úti célunk 'Eisenstadt' volt. A reggel kissé hűvös és borongós volt, ennek ellenére jól esett a séta az Esterházy kastély parkjában. Az idő ellenére a park melletti uszoda és a játszótér is gyereknevetéstől volt hangos. A helyi lakosok közül is sokan gondolták, hogy a kutyasétáltatást, a friss hírek elolvasását vagy akár csak egy könnyed beszélgetős, esetleg magányos sétát ejtenek meg a parkban, amely gondozott, egészségesen és élénken zöldellő, itt-ott, főként a Pálmaház előtt, virágos. Ki ne akarná így kezdeni a reggelt?! A parkban tett sétánk után a 'Franziskanerkirche' elé érkeztünk meg. Innen a 'Josef-Haydn' utcán, Haydn egykori lakóháza mellett vezetett utunk a kastély főbejáratáig. Itt aztán egy kombinált jegyet váltottunk, amelynek értéke 13 EUR volt. Ez két kiállítás megtekintésére jogosított fel minket. Elsőként a kastély 330 éves pincéjében berendezett és Ausztria legnagyobb bormúzeumaként számon tartott kiállítást tekintettük meg. A kiállításon 700 kiállítási tárgy kalauzolt minket a burgenlandi borászati kultúrába. Az ilyenkor megszokott és elvárt kiállítási tárgyak – szőlőprés, régi palackok, bortartók, hordók, szőlőművelés és borkészítés eszközei – mellett kiemelendők azok a hatalmas hordók (több, mint 16 000 liter) és hordót díszítő címerek, faragott motívumok, amelyek szintén a pincerendszerben kerültek kiállításra. A kiállítás megtekintése után a Múzeum Shopba is betértünk. Innen vegyes érzelmekkel távoztunk, hiszen az Esterházyakat bemutató könyvek és a kultuszukra épült szebbnél szebb, és kevésbé szép ajándéktárgyak mellett kissé talán oda nem illő, műanyag és egyéb kevésbé jól kivitelezett ajándéktárgyakba is botlottunk, így pl. matrjoska baba végű körömreszelőbe. (Miért???) A bolt kiemelendő része azonban az a részleg, ahol az Esterházy borászat termékeit, így borokat, likőröket, borpárlatokat, különleges lekvárokat, befőtteket és eceteket vásárolhatunk, persze a márkához mért áron. Itt persze különböző borokhoz és borozáshoz passzoló kiegészítőket is vásárolhatunk, mintha csak egy kisebb lakberendezési és kiegészítőket áruló üzletláncban lennénk. Szóval ezért a vegyes érzelmek, hiszen így még kontrasztosabb volt a shop kínálata.

Ezután a 'Cafe Maskaron' kávézóban fogyasztottunk el egy finom kávét egy még annál is finomabb meggyes piskótával. A kávézó a kastély egyik termében és annak udvarán lett kialakítva. Kívül, a kastélyt díszítő "mascaronok" olaszos-barokkos hangulata, belül pedig a modern dizájn teszi hangulatossá a kávéházat.

11:30-kor aztán kezdetét vette a múzeumlátogatás "második fordulója". Az új kiállítás az Esterházy-udvar úrnőit, őket ábrázoló festményeket, lakosztályaikat és berendezési tárgyaikat, valamint a magyar nyelvű idegenvezetésnek köszönhetően történeteiket és pikáns storykat mutat be a kastély egykori úrnőiről és azok kapcsolatairól. A „Hercegnői lakosztályok” nevű kiállítás megtekintése mintegy másfél órát vesz igénybe. A kiállítás alatt hercegnői lakosztályokon, dolgozó szobákon, főkomorna és szolgáló szobákon és a kastély kápolnáján keresztül vezet utunk.

A kastélyban, két helyen is, a Maskaron kávéház mögötti teremben és a kastély 2. emeletén is egy időszaki kiállítást is megtekinthettünk „Herend az Esterházyaknál” címmel. A kiállítás bemutatja az Esterházyak által kedvelt Herendi Porcelán legszebb darabjait, a kedvelt motívumokat (pl. Rotschild-minta) és a hozzájuk fűződő történeteket. A különleges darabok nemcsak az időszakos kiállításon, de a hercegnői lakosztályokat járva is felfedezhetők, emelve ezzel a palota eredendő pompáját.

A kastély-látogatás után a 'Trausdorf'-nál található Esterházy borászatot vettük célba. Az Esterházyak már több mint 250 éve foglalkoznak borászattal. Bortermő területeik a Fertőmelléki-dombságon, a Lajta-hegység és a Ruszti-dombság déli lankáin helyezkednek el. A kiváló mikroklímának, a jó talajoknak és az Esterházyak jó hírének, valamint borászaik tapasztalatának köszönhetően maradt fenn és vált elismert márkává az 'Esterházy borászat'. A 'trausdorf'-i szőlőbirtokon, a mai trendeknek megfelelően modern épületben, modern bemutatóterem kapott helyet. Itt lehetőség nyílik a termelési folyamat, a borászati titkok és a borok mélyebb megismerésére. Ott jártunkkor sajnos a látogatás szünetelt, de a borkóstolóra így is sor került, amelynek során a borászat klasszikus borait kóstoltam meg (a komolyabb borokhoz azt hiszem még fejlődni kell).  

A borászat, "Der Prinz" nevű, kissé bohókás címkéjű minőségi bora volt az első, amelyet volt szerencsém kóstolni. A könnyű, friss, gyümölcsös, enyhén buborékos bor igazán jó választás a nyári melegben. Ezután egy szintén 2011-es évjáratú 'Pinot Noir' következett, amelynek erdei gyümölcs jegyei voltak igazán kiérezhetők. Végül egy burgenlandi klasszikus, egy kékfrankos zárta a sort. A 2010-es évjáratban a szeder és cseresznye mellett, gyógynövényes íz figyelhető meg. A borászatban természetesen a fenti borok mellett, a már említett párlatok, likőrök és lekvárok is megkóstolhatók és megvásárolhatók, valamint egy csodaszép Esterházy szakácskönyv is, amelyben természetesen a finom ételek a megfelelő Esterházy borokkal kerülnek párosításra. Néhány recept, a borok és a borok  kóstoló feljegyzései az alábbi linken érhetők el: http://www.esterhazywein.at/kochbuch.  

Innen tovább autózva megálltunk a 'Szentmargitbánya'-i kőfejtőnél. Ez Európa egyik legrégebbi kőfejtője, az itt kitermelt homokkövet használták a bécsi 'Stephansdom' és a 'Ringstrasse' jelentős épületeinek megépítéséhez. A kőfejtő 2001 óta az Unesco Világörökség része. Különlegessége, hogy nyaranta Európa egyik legszebb és legimpozánsabb szabadtéri színpadának, így különleges előadásoknak és operáknak ad helyszínt a terület, amelyeknek évente több mint 220 000 látogatója van. Ha a bánya bejáratánál letekintünk hatalmas nézőtér és színpad tárul elénk, az egykori kőfejtőben. Innen egy kicsit arrébb sétálva pedig a Fertő-tó panorámájában gyönyörködhetünk.

Kőszeg – Nagycenk – Sopron, avagy a nyári barangolások folytatódnak

Augusztus 7-én ismét anyukámmal, ismét nekiindultunk az országútnak. A nap végső úti célja Sopron volt, már csak azért is, mert itt volt a szállásunk, ahonnan aztán a következő napok "csillagtúráit" ejtettük meg. De előtte még útközben is betértünk egy-egy említésre méltó, szép helyre. 

Kezdjük is meg az utazást! Kőszeg nincs is olyan messze Zalaegerszegtől, alig több mint 1,5 óra, autóval. A belvároshoz közel parkoltunk le a mi kis autónkkal. Innen gyalog közelítettük meg a belvárost, amelynek sétáló utcájába és Fő terére értünk a rövid séta után. Innen a Hősök kapuja alatt máris a 'Jurisics tér'-en találtuk magunkat. Az aprócska tér közepén egy Mária-szobrot, míg a mögött egy városi kutat és a 'Szt. Imre templom'-ot láthattuk. A téren állva csodálhatjuk meg a Városháza épületét és festett homlokzatát, valamint a 'Sgraffitos-ház' homlokzatát is. Ha folytatjuk sétánkat a Schneller úton kisvártatva Kőszeg városmakettjére találunk. Utunk során mindenütt műemlék védelem alatt álló házakba, kisebb-nagyobb múzeumokba botlunk a kis utcákon haladva. A város hangulata egyedi, csendes, nyugodt, barátságos. A belváros mintha a nyugalom szigete lenne, egy kis ékszerdoboz, amelynek utcáin haladva itt-ott a múltba botlik az ember. 

Kőszeg legnagyobb temploma és egyik legjelentősebb nevezetessége a 'Jézus Szíve-plébániatemplom', amely előtt egy Szentháromság-szobor is áll. A templom festése gyönyörű, egyszerű, mégis díszes és pazar, 'Otto Kott' bécsi festőművész tervei alapján készült. Számomra a város hangulata és a régi, műemlék házak mellett az itt-ott fellelhető cégérek voltak még érdekesek. 

Mindezek mellett kiemelendő még, hogy a belváros, annak jelentős terei és épületei a Széchenyi terv támogatásának köszönhetően megújultak és megújulóban vannak. Emellett a városban kapott tájékoztató kiadvány szerint 2007-2013 között "Alpannonia" néven határon átnyúló turisztikai összefogás vette kezdetét, amelynek lényege egy prémium turistaút (150 km) előkészítése és kialakítása Kőszegtől a 'Semmering', valamint tovább a 'Joglland Waldheimat' régióba.

A városközponttól nem messze találhatjuk a 'Chernel-kert Arborétum'-ot és a 'Bechtold István Természetvédelmi Látogatóközpont'-ot, amely az 'Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság' kezelése alatt áll. Bár nem tartózkodtunk itt sokáig, és túrát sem tettünk az arborétum területén, ez a hely is bizonyítja, hogy a városi forgatag és a természet jól összhangba hozható. Ezek az arborétumok és látogatóközpontok jó kiindulópontjai lehetnek a természet megismerésének és megszeretésének.

Következő állomásunk Nagycenk volt. Itt a 'Széchenyi-kastély' parkjában tettünk egy rövid sétát. A kastéllyal szemben található a 2,6 km hosszú Hársfasor, amelyet még 1754-ben Széchenyi Antal gróf és felesége, Barkóczy Zsuzsanna ültetett. 2003-ban a kastély és a Hársfasor is a Világörökség része lett.  Nagycenk az egyik állomása a Széchenyi Múzeumvasútnak, amely a települést és Fertőbozt köti össze. A kisvasúton ugyan mi nem utaztunk, de az állomás mellett kiállított mozdonyokat mi is megtekintettük.

Innen aztán végső úti célunk, Sopron felé, vettük az irányt. Miután elfoglaltuk szállásunkat elindultunk a belváros felé. Szállásunktól a 'Füredi sétány'-on, majd a Várkerületen át a Széchenyi térre értünk. Tovább haladva a 'Petőfi tér'-en lévő szökőkút zenés „táncjátékát” csodáltuk meg, a Színház épülete előtt. Az Evangélikus templom udvarán átvágva aztán a 'Templom utcá'-ba értünk. Ez már valóban a történelmi belváros  magja volt, itt elhaladtunk a 'Bezerédj-palota' épülete, az 'Erdészeti és Faipari kiállítás', valamint a 'Bányászati Múzeum', avagy az 'Eszterházy' hercegek egykori palotáinak épületei mellett, majd a Fő térre érkeztünk. Itt található a gótikus 'Kecske-templom', valamint innen lehet látni a 'Tűztornyot' is, amely látogatásunkkor, legnagyobb sajnálatomra, épp felújítás alatt állt. Ennek ellenére a téren sok ember volt, köztük turisták, de zömmel helyi idősek, akik kora esti beszélgetéseiket folytatták a tér hangulatát élvezve. A 'Patikamúzeum' mellett, majd az 'Új utcán' haladva, az 'Ózsinagógát' érintve az 'Orsolya tér'-re értünk, amely fölé a 'Szt. Orsolya templom' magasodik. Mellette az Orsolya-rendi apácák barokk lakóházát és a 'Szt. Orsolya Iskolát' láthatjuk. Szállásunk felé visszatérve aztán betértünk a 'Harrer cukrászdá'-ba, ahol - még korábban szállásadónk javaslatára - a Lidó szelet enyhén kávés, csokikrémes, cukormázas csodájára esett a választásunk, nem bántuk meg. 

Balaton-felvidék

Egy hét nem sok, de nem is kevés, arra meg pláne nem, hogy az ember jobban megismerje kis hazáját. Ezen az elven szervezi talán az egyetem is terepgyakorlatait, így a Balaton-felvidék terepgyakorlatot is, amelyre idén 2012. május 14-18. között került sor. Íme röviden a program:

1. A hét elején elég szomorkás időnk volt, esős, kissé szeles, de a hét végére egészen jó, kiránduló időnk lett. Jártunk Nagykónyiban, ahol egyszer volt egy villámárvíz; Siófokon, ahol a szél nagyon nem volt velünk, de azért jól megnéztük magunknak a kikötőt és környékét; Székesfehérváron, ahol a belvárossal ismerkedtünk; Sukorón, ahol megmásztuk az Ördög-hegyet, hiszen innen nagyon szépen látszik a Velencei-tó; majd innen a Csákváron, ahol a Báracházi- barlangot vettük célba; végül Szápáron, ahol elég közelről láttunk szélerőműveket, majd végül Csopakon foglaltuk el a szállásunkat, kissé átfagyva. 
2. A második napon Balatonarácson láthattuk a perm-triász határt; Pulán egy alginit bányát; Úrkúton a Csárdahegyi-őskarsztot; Veszprémben a belvárost; Balácapusztán egy római kori villagazdaság maradványait; Tihanyban az apátságot, kicsit túrázva, gyönyörű panorámát, a Balatont és a Belső-tavat, majd közelről a Barát-lakásokat. 
3. A harmadik napon Ajka felé vettük az irányt, innen megmásztuk a Somlót, végül jártunk az tihanyi Aranyháznál, majd a Nyereg-hegyen, a Csúcs-hegyen, fent és a Kiserdő-tetőn. 
4. A negyedik napon Balatonfüreden kezdtünk, majd irány a Hegyestű, onnan Kékkút, Tapolca, Szt. György-hegy, végül Szigliget, este bográcsozás. 
5. Az ötödik napon jártunk a Kovács-hegyi Bazaltutcában, Hévízen, Keszthelyen és Zalaváron.

Tanulságos és kissé fárasztó terepgyakorlat volt ez, de mindenképpen örök emlék marad.