München

No emberek, akik olvassátok e remeket! Münchent mindenkinek csak ajánlani tudom. Bajorország fővárosa rögtön a szívembe lopta magát. Lehet, hogy én tettem kissé alacsonyra a lécet, de úgy látszik itt nem nagyon tud olyan dolog történni, ami nekem ne tetszene. 

Szóval, az agglomerációjával együtt több, mint 3 millió fős város az egyik legnagyobb olyan város, amelyben megfordultam, sőt nemcsak forgolódtam, közlekedtem is A-ból B-be (csak még mielőtt valaki belekötne előbbi szófordulatba). 

Németországban talán minden ott kezdődik, hogy pályaudvar (kivéve, ha Audi-d, VW-ed vagy BMW-d van). A vonattal való közlekedési forma itt igencsak népszerű, ami nekem külön öröm. Én, aki otthon is töretlenül ragaszkodom a vonatokhoz (nemcsak a kényelem (a gyorsaságot sajnos nem tudom ide sorolni), hanem a gyakori jó társaság és élmények miatt is (kivéve a fennragadós részt, bár ma már ezen is jót tudok nevetni), csak azt tudom mondani, hogy itt még jobb vonatozni, mint otthon. A kocsik tiszták, nemcsak belül, hanem kívül is. Az ülések kényelmesek, az elrendezés praktikus, kétemeletes kocsikkal mégiscsak több ember fér el egy helyen. A vonat nem zötyög, hanem szép halkan siklik és te már csak azt veszed észre, hogy meg is érkeztél. Most épp Münchenbe. 

Innen a pályaudvarról pár lépcső segítségével már a metróban is vagy. Hát azt meg kellett állapítani már az első képről, amely a metróhálozatot volt hivatott bemutatni, hogy ez se nem a pesti hálózat, se nem a négyes metro. Ergo, mindenhova el tudsz jutni vele. Kis csapatunk így rögtön fel is pattant a szintén modern, tiszta, halk metrokocsira, ami egészen a Deutsches Múzeumig vitt minket. Itt a 2,5 órás tárlatvezetés alatt volt szerencsénk megismerni a bányászat (mind a felszíni, mind a mélyműveléses) rejtelmeit, a gőzgépek csodálatos (értsd némi iróniával) világát, no meg az a sok turbina...?! Ezenkívül a hajózás, a repülés és az autózás különféle technikáit is bemutatták. Valamint fizikai törvényszerűségeket is...(utóbbi kapcsolódását, mármint a Deutsches Múzeumhoz, nem értettem, bár végre volt valami interaktív). Két terem volt, ami számunkra is érdekesnek mutatkozott. Az egyik az egy retro terem, ahol régmúlt idők csoda-darabjait (autó, kerékpár, fényképező, konyhai berendezések, plakátok) mutatták be, illetve csak volna, mert mit ad isten, a sok technikai információ miatt erre nem nagyon maradt idő. 

A másik számomra érdekes terem az az energiagazdálkodással kapcsolatos rész volt. Itt (bár szintén nem sok időt töltöttünk) elvileg elmagyarázták a jónépnek mi az a CO2, mennyi energia kell  bizonyos dolgok előállításához és mennyi CO2 keletkezik mindeközben, hogy működik a napkollektor, vagy éppen egy atomerőmű.

 A kissé megerőltető múzeumlátogatás után (valakinek minden múzeumlátogatás az, talán ez nekem sem kerül be a Top 10-be) irány az 'Englischer Garten'. Kárpótlás minden múzeumi gépért. Először is hatalmas, zöld, fás-bokros-füves. Igen, mint egy kert. Csak, hogy épp München közepén? Nah igen, ez a nem mindegy. Mindenütt emberek, nyugágyon, matracon, vagy csak a fűben. Olvasnak, játszanak, beszélgetnek, zenét hallgatnak, vagy csak fekszenek. Hatalmas tágas tér mindenütt, árnyékos és napos helyekkel egyaránt, mint egy strandon, csak medence nincs. Kis patakként csörgedezik itt-ott az Isar. Melletted és körülötted tömegek gyalogolnak, sokan bicikliznek, sőt még lovasoknak kijelölt külön út is van. Jegyzem, München közepén. A 'Chinesischer Turm'-nál meg aztán olyat láttam, meglepő na. (Bár azzal nem vagyok tisztában miért pont Kínai Tornyot kellett Münchenbe alkotni, egy angol kertbe, dehát minden nem lehet tökéletes.) Szóval képzelj el a toronyban egy szimfonikus zenekart, akik folyamatosan játszanak, a torony körül emberek sokaságát, akik sörpadon fogyasztják el szombati ebédjüket, 0,5-1 literes korsókban kimért sörökkel leöblítve (mindezt nem műanyag késsel, kanállal és tányérral, vagy akár műanyag pohárból, de nem ám...). Ezek köré képzelj sok-sok kolbászt és egyéb finomságot (pl. percet, sült krumplit, sült húst) árusító bódét. 

Ezt követően ismét irány a metró, majd a belváros. Marienplatz. Oh. Tömeg. Minden irányból emberek sokasága. És az a gyönyörű 'Új Városháza'. Neogótikus épülete minden tekintetet magára szegez. De jól látni innen a Régi Városházát, a St. Péter templomot és a Dómot is. Innen indulva néztük meg a belváros legjelentősebb nevezetességeit (Residenz, Nemzeti Színház, Theatlinerkirche, Feldhernhalle, Bayerischer Hof - München legpimpozánsabb szállodája, politikusok és felső vezetők kedvelt szállóhelye, valamint innen mutatta meg a nagy világnak anno Michael Jackson gyermekét, jelenleg egy emlékhely áll a szálloda előtt - és persze München legdrágább bevásárlóközpontjai, üzletei sem maradtak ki).

Új vároháza

Új városháza és a Szent Szűz szobra

Dóm

Nemzeti Színház

Régi Városháza

Érdekesség, hogy a városban, főként a Hofbräuhaus környékén és a Marienplatzon, több kisebb csoporttal találkoztunk. Utóbb róluk kiderült, hogy vagy legény-, vagy leánybúcsújukat tartják éppen. Ennek volt betudható a fura öltözet (férfi maga után kötve húz egy fa deszkát, hátsó fertályán lyukas nadrággal, körülötte egyen pólóban röhögő "barátok", vagy éppen nők, fehér ruhában, fátyollal, körülöttük rózsaszín parókás szintén "barátokkal".) Mind a menyasszonynak, mind a vőlegénynek különböző feladatokat adtak, pl. éneklés,  vagy valamit el kellett adni a járókelőknek stb. Érdekes. Jó szokás. Szintén jegyzem, München közepén. Ma nálunk már a falvakban sem nagyon tartják a szokásokat. Itt még megy nekik, a nagyvárosban is.  Mindenképp szórakoztató. :)

Tekintve, hogy már így is a tervezettnél egy órával tovább maradtunk kénytelenek voltunk hazamenni. Ez félsikerrel zárult, ugyanis a csapatból néhányan lekésték a vonatot, amivel már valószínű későn szembesültünk.  A jegyek nálunk voltak, így akik ott maradtak, jegy nélkül maradtak. De hosszas szervezés után minden megoldódott... mindenki hazaérkezett. Bár volt, aki kissé kalandosan. Mondjuk szerintem ők sem bánják...jó volt!