Eichstaett-München-Otthon-Pécs-Nyíregyháza-Vajszló-Budapest-München-Eichstaett

Jelentem nem vesztünk el. Mindenkitől, aki hiányolt minket, elnézést kérünk a nagy hallgatásért, de amint a címből is látszik, elég mozgalmas napok állnak mögöttünk – sok km, sok közlekedési eszköz és sok utazással töltött idő. Mindezekhez persze járul nagyon sok élmény is. Szóval lesz mit leírni. 

Április 21-én (ez se tegnap volt már) elindultunk haza Eichstättből. Jó földrajzos lévén szeretünk utazni, szeretünk újat látni, így persze most is összekötöttük a kellemest a hasznossal. Már reggel útnak indultunk, hogy a napot ismét Münchenben tölthessük. Sétáltunk a belvárosban. Ismerkedtünk a várossal, az emberekkel, a hangulattal, az üzletekkel. Voltunk a St. Péter templom tornyában, ahonnan az egész várost belátni. Jó sok lépcső vezetett a tökéletes kilátáshoz, de megérte, minden egyes lépcsőfok, a látvány páratlan volt. A hatalmas város szétterült a lábunk alatt, és minden tere, szeglete, épülete, parkja ámulattal töltött el minket. 

Innen irány a 'Viktaulienmarkt', a helyi piac, amely hát, nem is tudom jellemezni: helyi ételek, külföldi specialitások, gyümölcs, zöldség, persze minden friss. Lekvárok, olajbogyók töltve, töltetlenül, halak, tenger gyümölcsei, fűszerek, kézi készítésű tárgyak és még sorolhatnám. Persze ehhez Biergarten-t társítva, ahol finom kolbász és sör a kínálat. 

Öt órakor megnéztük/meghallgattuk a Városháza tornyában lévő 'Glockenspiel' harangjátékot, amely München történelmének két fontos eseményét mutatja be (az 1568-as bajvívást és a kádárok táncát, amely a pestis járvány lezárulását örökíti meg). Ezt követően ismét séta következett. 

Egy kis azonosulás a müncheniekkel, ergo kiültünk a színház előtti lépcsőkre és magunkba szívtuk az ottani pörgés energiáit. Majd Hofbräuhaus és környéke vett minket le a lábunkról, újfent. Innen végig a Residenzstrasse-n vezetett utunk. Bár utóbbiakhoz már volt szerencsénk legutóbbi látogatásunkkor, de gondolom senki nem lepődik meg ha azt mondom, hogy számos új dologra lettünk figyelmesek. Például a Residenz előtti oroszlán szobrok „kopottságára”, ami annak köszönhető, hogy mindenki beléjük „kapaszkodik” útközben, mint egyfajta szerencsehozóba. A négy oroszlán-címert így mi is megtapogattuk, ki tudja, talán ránk is hat majd J?! 

Majd megpihentünk a Hofgartenben. Itt aztán minden korosztály képviseltette magát, az egészen kicsi, csecsemőtől az idősekig mindenki. A kert szép, gondozott, persze mi más is lehetne?! Itt ez az alap. Az emberek élvezik a napot, az életet. Azt, hogy együtt lehetnek, hogy a szabadban lehetnek, miközben egy lépés a belváros, a színház, a sörkertek, az általam csak drága üzletek utcájának nevezett utca (Prada, Gucci, Valentino …) stb. 

Utóbbin át, amelynek hivatalos neve Maximilian Strasse, hamar eljutottunk a Maximilianeumig, a parlamentig. Épületét megvilágította a lenyugvó nap sugara, miközben hatalmas, tekintélyt parancsoló tömegével magasodott fölénk. 

Az este zárásaként, és persze azért is mert már megérdemeltük, a Viktaulienmarkt melletti sörkertben zártuk müncheni kiruccanásuk, ahol Wurstot ettünk, és persze sört ittunk. 

Sajnos ennek a napnak is hamar vége lett és mennünk kellett a pályaudvarra, mivel 23:40-kor indult hazafele, az éjszakai vonatunk. Ahhoz képest, hogy már késő éjszaka volt, az utca pörgése szinte mit sem változott a nappali forgataghoz képest. 

Utcazenészek melódiái kísérték utunkat a pályaudvarig, ahol egy külön világ tárult elénk. Egy kisebb városba csöppen az ember. Virágbolt, élelmiszerüzlet, gyorsétteremek, csomagmegőrző, könyvesbolt, újságos, 'Starbucks' és még sorolhatnám. Katinkának talán a legmegdöbbentőbb a WC volt. Azon túl, hogy nem WC-s nénivel, hanem WC-s sráccal találkoztunk, az automata által kiadott fél centes bon (ami megjegyzem az általunk bedobott 1 EUR fele és levásárlásra, vagy legközelebbi alkalommal beváltásra szolgál) már csak hab volt a tortán. És, hogy Katinkát idézzem, „ennek a WC-nek lelke van”. (Persze azt már hozzá se kéne tennem, hogy tiszta, kulturált, meglepően illatos (és most ezt ne élccel értsd). Jó nem élném itt le az életem félreértés ne essék, de aki nem ezt szokta meg a hazai pályaudvarokon, annak ez csodaszámba megy.)
Ami ezután jött, arra viszont senki sem számított. Izgalommal vártuk érkező vonatunk, amellyel hazajuthatunk, de meglepődtünk. Az itteni vonatokhoz képest nagyon rossz vonatot kaptunk, persze nem is meglepő, hiszen a MÁV gondozásában álltak a kocsik (szóval soha többet éjszakai vonat). A hely kicsi volt és tekintve, hogy húsvét közeledett meg is telt a hat fős kabinunk. Útitársaink rendesek voltak, egy magyar srác, aki már jó pár éve Németországban dolgozik és három német nő. Nagyon sokat nevettünk velük, viszont ennyivel is kevesebbet aludtunk, nah, nem mintha olyan alváshoz kényelmes helyünk lett volna. Az út érdekes volt. Volt vonatról leszállítás, valami nevenincs állomáson, volt rablás, volt fel-alá mászkáló részeg ember, voltak magukat igencsak menőnek tartó, magamutogató magyar fiúk. Szóval kis hely, sok furcsa ember, de mint említettem nekünk szerencsénk volt útitársainkkal. 

Miután Győrbe érkeztünk én elhagytam a fedélzetet. 1 óra várakozás, majd egy celldömölki átszállás után irány Zalaegerszeg. Eközben Katinka is megérkezett Pestre, majd ő is némi várakozás után Pécs felé vette az irányt. Az ünnepek mindkettőnk nevében mondhatom gyorsan teltek, de jó volt végre otthon lenni. 

26-án irány Pécs, ahol a Móninál szállásoltam el magam, neki innen is köszönet. 

27-én hajnali ötkor indulás Nyíregyházára, OTDK-ra (Országos Tudományos Diákköri Konferencia), ami mondhatom nagyon érdekes volt és sok tapasztalattal lettünk gazdagabbak. Emellett megtekintettük a híres nyíregyházi állatkertet, a Sóstó Zoo-t, annak Zöld Piramisával együtt. Nekem legjobban a Humboldt-pingvinek tetszettek. De persze szép volt a fehér páva is :P! (Szóval Viki már tudom, honnan szerzünk az esküvődre fehér pávát!) Az ezüsthátú gorilla lesajnáló arca, az oroszlánok méregetése, az orrszarvú agresszív tekintete, a kis leopárd játékossága, a papagájok hajat súroló repkedése, a fókák vidám úszkálása (persze mindehhez Móni játékossága, állatokkal való beszédessége társítva) és még sorolhatnám, de a lényeg, hogy örök emlék marad. A WC-tartály felett lévő (élő) halakról és a férfi WC-ben lévő kígyóról pedig már nem is tudok mit mondani. 

Tekintve, hogy volt még egy kis időnk megnéztük a Sóstói Múzeumfalut is. Meg kell állapítsam Nyíregyháza skanzene nagyon szép. A házak gondozottak, korhűek, berendezésük a régmúlt, nyugodt időket idézik.

Pénteken, díjkiosztó és ebéd után ismét irány Pécs. 13:30-kor indultunk, 19:30-kor már Pécsen voltunk, szóval jó időt futottunk. Innen irány Vajszló. 

Szombaton Katinka tesójának ballagása, ami mondhatom szintén nagyon jól sikerült. Innen is még egyszer köszönet a szíves vendéglátásért! 

Vasárnap Budapest. Katinka szüleinek hála, autóval. Vonatunk a Keleti-pályaudvarról indult. Ahogy beléptünk rögtön a mi kis Railjet-ünkkel, és a mi vagonunkkal találtuk szembe magunkat. Mit ne mondjak, teljesen más, mint eddig bármelyik vonat, amihez szerencsém volt. Ilyennel bárhol, bármikor, bárhova. Az, hogy tiszta az már unalmas, de tágas, a lábaink nagyon jól elfértek. Az ülések egyértelműen számozottak, és digitálisan jelzik, hogy adott helyen meddig utaznak az utasok, így a mi helyünkre természetesen az volt írva, hogy Budapest Keleti-pu.-München Hbf.. Ha akartuk volna se tudtuk volna eltéveszteni hova üljünk. A WC sem a hazai vonatokon megszokott volt. Egy takarító folyamatosan ellenőrizte annak tisztaságát és felszereltségét. Volt büfékocsi, a gyerekeknek elkülönített „mesesarok”. Fedélzeti monitorok minden irányban, amelyek mutatták, hogy melyik állomás következik, hol járunk éppen (térképpel), mikor érkezünk (ha netán késtünk azt is), mennyivel száguldunk (legtöbb általam látott: 200 km/h volt). Leszállás előtt megkérdezte, hogy nem felejtettünk e-ott valamit? A csomagok és az esernyő megvan-e? És persze jelezte, hogy az átszállásra várakozóknak melyik vonat, honnan indul az elkövetkezendő 30 percben. Természetesen minden alkalommal köszöntötte az új utasokat, és egy kis filmet levetítve tájékoztatta őket, hogy mit szabad a vonaton és mit nem. Megjegyzem, hogy miközben mi egy vonaton ültünk 3 vasút társaság kezei között voltunk (MÁV, ÖBB, DBB), ugye mégiscsak megy az összedolgozás?!
Megérte, egy élmény volt!