Első túrám Bad Kleinkirchheimben

Vasárnap, a hét levezetéseként sort ejtettem első túrámra Bad Kleinkirchheimben. No, nem kell azért megijedni, elsőre nem tettem olyan magasra a lécet, így aztán nem mentem olyan messzire. Azért mondjuk az eddigi öt perc iroda, öt perc haza komfortzónától egy kicsit sikerült elrugaszkodni, persze csak amolyan kényelmesen, turizmusosan. Így aztán nem kell a következőkben nagy csúcstámadásokra és hasonlókra számítani "túra" címszó alatt, mondhatnám, hogy egy laza séta, csak épp túracipőben, és itt talán ki is fújt a tényleges túra része a dolognak. Na jó, nem. De utóbbira azért volt szükség, mert a héten újítottam egy túracipőt, így aztán ki kellett próbálni. 

Szóval az öt perc iroda utat sikerült megfejelni, új útvonalon közelítettem meg ugyanis az irodát (így volt vagy 7 perc). Innen még vagy 10 percet gyalogoltam mire elértem a kívánt úti célom, a 'St. Kathrin' templomot. Hihetetlen teljesítmény, tudom. Egyébként ez is csak azért tartott ilyen sokáig, mert közben úton útfélen megálltam fényképezni. Így például már rögtön templomhoz vezető út elején, ahol a település egyik öt csillagos szállodája található, és mint olyan, talán nem gondolnánk, de éppen itt van ennek a hotelnek egy kis fűszeres kertje. Nagyon kicsi, aranyos, takaros kert, van benne mindenféle gyógy- és fűszernövény, talán épp annyi, ami a napi szükségletekhez kell. De ha csak mutatóban is van itt, már akkor is figyelemreméltó. 

A templomnál aztán eltöltöttem még vagy két órát, a tájban gyönyörködve, a környéket fotózgatva, a templomban átszellemülve és annak a jó embernek hála, aki kitalálta a fényképezőgépekre az önkioldó gombot „önfotózva”.

A templom érdekessége, hogy az itt fúrt kútnak köszönhetően itt tör a felszínre egy kis forrás, amely innen csörgedezik tovább a falu felé. A felszínen kellemesen hideg forrásvizet ad, és minden bizonnyal a speciális összetevőknek köszönhetően van egy különleges íze is, megkóstoltam utam során hazafele. Szomjas vándorként kellemesen enyhítette szomjúságom, a már-már lehetetlenül tiszta víz.

Egy szó, mind száz első túrám sikeresnek mondható, a túracipő és én köszönjük jól megleszünk talán, a tájat, a levegőt, ezt a nyugalmat, a csendet pedig nem lehet megunni.

Hazafele aztán találkoztam egy-két érdekes turista bolondító eszközzel, turistákat szállító lovaskocsival és traktorokkal egyaránt. Hiába, úgy tűnik, hogy a hegyek varázsa többféle módon is jövedelmezően meglovagolható, mint akár a tenger legjobb hullámai. De hát hol éppen mi adott, nem? Egyébként a traktoros-pótkocsis turistaszállításnak már többször, többféle kivitelben lehettem itt szemtanúja, létezik akár hütte-túrával egybekötött és persze ehhez párosítható gasztronómiai élvezetekkel párosított változata is. Hiába úgy tűnik itt "dívik" a pótkocsi túra, miközben a településen márkás autók, akár Ferrarik sora halad át nap, mint nap. Úgy látszik itt nem ciki megszállni a négy, öt csillagos szállodában, majd onnan aztán traktoron, lovas szekéren utazni, miközben utunk során a frissen vágott fű, a száraz széna, vagy akár a tehenek természetes, kellemes, „vidéki” illatával lengedez körbe minket a friss, alpesi szellő. Senki nem perel, és pöröl emiatt. A motorok, autók között szénával megrakott utánfutók és kisebb teherautók sora köröz a mezők és a házak között, készülve a télre, vagy csak az otthon maradt állatokra gondolva. Ez itt természetes, ez a vidék íze, a vidék illata, a vidék színe, java. 

Kár, hogy otthon nálunk mindez eltűnőben van...