Első napok Eichstättben 2.

Hétfőn arra ébredtünk, hogy ez a hely sem tökéletes. Esett. Ez kisebb fennakadást okozott az életünkben, mivel Katinkának nem volt esernyője, az enyém meg nemigen bírta a helyi kiképzést. Miután kissé eláztunk, buszra szálltunk és így mentünk tesztet írni. 
Jelentem, nagyon jók vagyunk. Sok évi kihagyás után, a B1-es csoportba kerültünk. Ahogy itt mondanák: „Es ist sehr gut!”. 
Ezután Line-ék megmutatták nekünk az egyetemet, majd ebédeltünk a menzán. 
(Utóbbi megér egy zárójeles megjegyzést. Az étkeztetés kártyás rendszerben működik. Röviden: Csináltatsz egy kártyát, feltöltesz rá némi pénzt, kiválasztod a napi menüből, amelyik neked tetszik, vagy ha épp nincs ilyen, akkor alkotsz magadnak egy fenséges salátát, választasz megfelelő köretet, savanyút és persze desszertet, ezt leöblíted egy kis gyümölcslével, majd a kasszánál gyorsan levonják mindennek az árát a kis plasztikról, ami kb. 1,5-3 EUR között van. Kedden és csütörtökön pedig vegetáriánus és bio ételek egészítik ki a választékot. Az étkezőben tudsz persze még italt venni, visszaváltható (0,5l) üvegben, amit fél centért vesznek vissza. A tányéradat pedig futószalagra helyezve, a szalvétát szigorúan a papírszalvéta gyűjtésére külön kihelyezett kukába gyűjtve, küldheted el a mosogatóba. Az ebéd végeztével, vagy csak úgy pedig kávézó várja a diákokat, ahol tea, kávé, sütemény, kakaó, sőt Fair Trade tea, kávé várja a betérőket.) 
Az első német óránk jól sikerül. A tanár nő nagyon kedves és az óra is gyorsan telik. 
Délután, a bürokratikus teendők elintézése után, a napot Welcome Partyval (beszélgetős, ismerkedős, Gutmann sörivós este) zártuk. 
Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy felsoroljak néhány országot, ahonnan ebbe a kisvárosba jöttek. Sokan érkeztek Brazíliából, Amerikából, Lengyelországból. De vannak itt Olaszországból, Szlovákiából, Romániából, Japánból és Magyarországról is (mármint rajtunk kívül persze). 
Kedden reggel újabb, rövidebb, praktikusabb egyetemhez vezető utat fedeztünk fel. Már dupla dózisban kaptuk a német órákat, de így is élvezhető volt. Sokat nevetünk, kicsit olyan, mint egy csapatépítő tréning. Chris és Andy körbevezetett minket a városban és megosztotta velünk a szükséges információkat, ami be kell vallani nem sokkal volt több, mint amit amúgy is láttunk, az első, szombat délutáni kiruccanásunk alatt, így gondolhatjátok, hogy mennyire nem bonyolult ez a város?! 
Esti program: Irish Pub. Ez azt hiszem már önmagában mindent elmond arról, hogy milyen hangulat volt ott. Az este jól sikerült és örömmel jelentem, megittuk életünk első Guiness-ét (Bár sajnálom, hogy mindezt nem Írországban tettük, no de majd egyszer! Kicsit eretnekség is volt talán tőlünk, a német sörök hazájában, pláne egy olyan városban amelyik saját sörfőzővel rendelkezik, de nem lehetett kihagyni.) 
Mivel itt szokás a sörrel koccintani, és prosztot mondani, nem hagyhattuk ki gyönyörű szavunk, az „egészségedre” népszerűsítését. (Emellett megtanítottuk az érdeklődőknek a „jó napot”, „kérlek”, „köszönöm”, „szeretlek”, „szia”, „jó estét”, „hogy vagy”, „szívesen” szavakat is! De a legnagyobb népszerűségnek a "pálinka", az "unicum" és a "kolbász" szavak örvendtek, főleg azok körében, akiknek valamelyikhez már volt szerencséjük.) 
A szerdai napon eleget tettünk további bürokratikus teendőinknek, a napi rutin zárásaként pedig a Theke-be mentünk. Ez egy amolyan egyetemi közösségi hely, otthon úgy mondanánk, hogy kocsma. Bár ide csak diákok járnak, a sör olcsó, az asztalok pedig nagy társasági beszélgetéseknek és játékoknak vannak kialakítva. Életemben először asztali fociztam és úgy mentem haza (eddig itt minden este) egy vendéglátóipari egységből (na most mindenki azt várja, hogy azt írom, hogy a Katinkának kellett hazavezetnie, de nem…), hogy nem bűzlöttem a cigarettától. Persze nem azért, mert nem cigiznek, oh dehogynem. Pik-pak meggyúrják maguknak helyben. De ugyanakkor azt is tudják, hogy ennek hol a helye és tekintettel vannak a nem dohányzókra. Mivel már fáradunk, csütörtökön, azaz ma, tartottunk egy pihenőnapot. A ma esti program filmezés lenne, de tartottunk tőle, hogy ott aludnánk el, így inkább hazajöttünk. Végre kipróbáltuk milyen a konyhám és egy jó magyaros (kolbász, hagyma, szalonna) rántottát csináltunk. És persze megírtam Nektek eme blogbejegyzést. Már ezért megérte itthon maradni, nem?

U.i.: Miki! Minden olyan tervünket, hogy itt biciklizzünk, feladtuk. No nem azért, mert nincs kerékpárút, sőt. Néhány magyar település megirigyelné, de Eichstätt dombos, megérünk naponta gyalog is felmenni a hegyre, nemhogy kerékpárral. Egyelőre azt tudom mondani, hogy ennek ellenére sokan bringáznak EichstAttben, és ahogy láttuk, Ingolstadtban is. Ott némileg könnyebb dolguk van az embereknek, így ez nem is csoda, kicsit egyenesebb a terep.