Első napok Eichstättben

Az első bejegyzések németországi ERASMUS ösztöndíjas tartózkodásom kapcsán születnek e blogon, afféle számadásként, naplóként, úti naplóként, így ennek szellemiségében íródtak ezek a sorok. 
Megérkeztünk! Már egy pár napja, de mivel internet-beállítási gondjaink vannak eddig nem tudtam írni. Viszont nem húzhatom tovább a bejegyzés megírását, hiszen annyi minden történt már így is velünk. Hol is kezdjem? Először is kb. 7 óra alatt ideértünk. Ez szerintem nagyon jó teljesítmény, az út zökkenőmentes volt, szerencsére. A GPS folyamatosan csacsogott, és persze állandóan rendre utasított minket: „… túl gyorsan mész…”. Ez kissé félelmetes is számomra, mert rögtön a táblák után már rajta volt az „agya”, hogy hékás, vagy, hogy újratervezés. De a mai világban már minden mozdulatunk nyílt titok. 
A kollégium elé érve már vártak ránk. Line és Chris volt a szerencsés áldozat, akit a fogadásunkra rendeltek ki. A kollégium szép, de nagyon magasan van, egy hegyen és ezt értsd szó szerint. Egyelőre szinte teljesen üres az épület, hiszen itt még mindenki jól megérdemelt szabadságát tölti. Bánatunkra, Katinka és az én szobám között ca. 1,5 emeletnyi, hosszú folyosónyi és sok lépcsőnyi különbség van. Miután bepakoltunk, anya és a nagybátyám (akiknek szíves közbenjárásával eljutottunk ide) hazamentek. Mi pedig itt maradtunk…(végülis ez volt a cél ). 
De nem sokat tétlenkedtünk, hamarosan bementünk a városba. Az egész város nem nagy, rendkívül tiszta, a barokkos hangulat szinte mindenhol érezhető, az épületek a régmúlt idők emlékét őrzik. Ez a hatás néhol keveredik a modern építészet legújabb épületeivel és az ezekből áradó dinamizmussal.  Az emberek kedvesek, (a buszsofőr még integetett is nekünk…ergo messziről 'lerí' rólunk, hogy még csak közünk sincs Németországhoz) mosolyognak, köszönnek. Az embernek a nap minden szakaszában hatalmas biztonságérzete van. Nincsenek kétes alakok az utcán. Nem kell félni attól ki, mikor támad ránk. Bárhol, bármikor sétálhatsz, anélkül, hogy valami atrocitás érne. Már ez önmagában pozitívan hat az emberre. 
A város felépítése egyszerű, nem nagyon lehet eltévedni, legalábbis egy földrajzosnak biztos nem. Gyorsan fel lehet térképezni mi, hol, merre. Nem sok üzlet van a városban, így attól nem kell tartani, hogy a pénzünket mindenféle kacatra költjük el. Valami kis kerthelyiség, vendéglő, kávézó szinte minden utcában van (legalábbis a belvárosban), no meg persze pékségből is akad néhány (Ahogy Marc mondta, hiszen ez itt Németország…). Élelmiszerbolt nem sok van. Tudomásunk szerint csak kettő. Egy a város szélén, amolyan hipermarket szerűség, meg egy valahol a dombon, ez utóbbi valamivel kisebb. De itt tartózkodásunk alatt még nem volt időnk meglátogatni ezeket. Ez annak is köszönhető, hogy itt az élet teljesen más, mint nálunk. A nyugodt szó alatt azt is értettem, hogy városi buszközlekedés naponta csak 6-tól, este 7-ig van. Vasárnap pedig nincs is. Sőt vasárnap még távolsági buszok sem járnak. A boltok hamar bezárnak, van olyan, amelyik csak 1 órakor nyit, de 5-kor már zárva is van. A szerepek kissé felcserélődtek. A hivatalokban sok a férfi, azt viszont sokszor látni, hogy nő vezeti a buszt. Az egyetemet is hamar megtaláltuk. Nem nagy épület, viszont sok részből áll, ezek viszonylag távol vannak egymástól, így sok a zöld terület körülötte. Mellette van egy csodaszép kert (Hofgarten). Még szombat délután megpihentünk itt egyet a nagy felderítésben és magunkba szívtuk a város energiát. Nem nehéz megszokni ezt a helyet, na.
(Külön megjegyezném, azok kedvéért, akik érdeklődnek az alternatív energia iránt, hogy abból itt van bőven. Már idefele is, amikor átjöttünk a német határon szembeötlött, hogy nincs szinte olyan település, amelynek a házain, pajtáin ne lenne napelem, vagy napkollektor. Ez itt is megfigyelhető. A kollégium körül nagyon sok ház tetejét borítja be az előbb említett berendezés valamelyike.)
Vasárnap délelőtt kipihentük az út fáradalmait, kártyáztunk és a nap zárásaként találkoztunk a többi ERASMUS hallgatóval, a Dóm téren (ami szintén gyönyörű, de már biztos unjátok, hogy itt minden tökéletes) és beültünk egy 'Krone' nevű étterembe. Katinkával megkóstoltuk a helyi sörgyár specialitását, egy 'Hofmühl Helles'-t. Nagyon finom volt. (Egyébként meg kell jegyezzem, hogy mióta itt vagyunk igencsak megugrott a sörfogyasztásunk. Minden este lecsúszik egy jó kis folyékony kenyér, szóval minden erőnkkel azon vagyunk, hogy jócskán hozzájáruljunk a helyi sörfogyasztáshoz és teljesen asszimilálódjunk a helyi közösségbe.).

Azt hiszem egyelőre elég lesz ennyi. Hamarosan folytatom, milyen volt az első Arbeitstag (munkanap), Eichstättben.