BAD KLEINKIRCHHEIMI BARANGOLÁSOK

Újra jelentkezem. No nem mintha eddig elvesztem volna…sőt, ha az ember egyedül van, talán egy kicsit kénytelen is több időt tölteni önmagával…és jobban megismerni önnön valóját. Viszont a héten sajnos igencsak rossz idő volt Bad Kleinkirchheimben, de amikor éppen nem esett, akkor is a gyakorlati időmet töltöttem az irodában. Ebből a szempontból végülis teljesen jó hír a rossz idő, legalább nem fáj a szívem, amiért nem tudok kint lenni a szabadban. Szóval hét közben sem az időjárás, sem a munka nem engedett nekem különösebb kellemes szabadidő eltöltést. Továbbra is az angol és az olasz honlappal foglalkozom, napi 8 órában, hihetetlen, hogy egy-egy honlap végső elkészülte mögött mennyi munkaóra van. De talán alakul a dolog. Legalábbis remélem, hogy nem hiába dolgozom.

Viszont jó hír, hogy a héten péntektől szabad voltam. Bár rossz hír, hogy a hét második felében sem volt sokkal jobb az idő, mint előtte. Ennek ellenére semmi sem tántoríthatott el abban az elhatározásomban, hogy pénteken nekivágjak a nagy hegyeknek. Az eredeti terv az volt, hogy lévén kaptam 'Bad Kleinkirchheim Card'-ot az irodától, busszal elmegyek 'St. Oswald'-ba, ott teszek egy „Kulturwanderungot” egy helyi idegenvezetővel, majd lévén Karintia Kártyát ('Kärnten Card') is kaptam, irány a felvonó és a hegy. 

No gyakorlatilag ebből az lett, hogy fel is szálltam a helyi 'SKI-WANDERN-THERMEN' buszra, amelyen rajtam kívül még vagy öt nyugdíjas is utazott. 'St. Oswald'-ban, a felvonó megállójánál aztán elhagytam az utastársakat és elsétáltam a templomig, amely a kultur-túra kiindulópontja lett volna. Mivel azonban csak én voltam az egyedüli, aki a kultur-programot igénybe vette volna, így erről lemondtam (a hetven év körüli túravezető bácsi nagy örömére) és egyedül barangoltam 'St. Oswald'-ban.

Rövid templomi látogatásom után így aztán visszatértem a felvonóhoz, a 'Nationalparkbahn Brunnach'-hoz, amelynek kis kabinjai mintegy 1329 m-ről indulnak neki a magasnak és köröznek fel-és alá naphosszat.

Így aztán mit volt mit tenni, itt én is behuppantam egy kabinba. Az út hosszú percekig tartott, és közben gyönyörködtem az elém táruló kilátásban. Szerencsére semmi sem akadályozta az utat, sem szél, sem különleges kényszerszünet nem volt utam során, csak én és az egyre növekvő magasság.

Fent aztán már érezhetően hűvösebb volt az idő, miután tettem egy kört a hegyi állomás körül, be is tértem a 'Nock IN' nevű, hegyi étterembe, ahol egy finom májgombóc leves társaságában sikerült egy kicsit átmelegedni, miközben egy helyi idős úr harmonikáján játszott. Nem mondom, volt egy hangulata az egésznek. Miután kipihentem magam, még el sem fáradt valómban, irány az egyik túraútvonal.

Persze, hogy hogy nem, sikerült ismét a legkönnyebb útvonalat kiválasztani, amelynek hossza, mintegy 2,6 km-re van kiírva a térkép szerint. No én azért itt-ott kitértem és átkukucskáltam másik útvonalakra is, de az idő bizonytalansága és az egyedüllét miatt, azért csak csínján kalandoztam. Útközben elhaladtam a 'brunnach'-i tó mellett, amely mintegy 1890 m-en fekszik és amelynek látványa, a fölé magasodó hegyekkel, pazar volt. Itt-ott megpihentem egy padon, egy nyugágyon.

Fotóztam is természetesen a szép tájat, a virágokat, oh de még mennyit, pillangókat. Mindezt a saját kis nyugodt, inkább megfigyelő, mintsem a minél nagyobb teljesítményre hajtó tempómban.

A túrát tovább folytatva aztán a Nockberg Nemzeti Park csodás természeti kincseiben és még fantasztikusabb panorámájában gyönyörködtem.

Érdekes volt látni útközben a hóágyúkat, és egyéb síelőknek szóló kitáblázásokat, amelyek jelezték, hogy télen itt bizony egy másik rekreációs tevékenység kap kiemelkedő szerepet. A táj nagyon csendes volt, de milyen is lett volna?! Útközben nem sok emberrel találkoztam, egy-két család, és néhány nyugdíjas pár, valamint néhány biciklis keresztezte mindössze utamat.

A majd három órás barangolás alatt találtam „Blogger” hüttét, kicsit nem messze az általam eredetileg kiválasztott túraútvonalról letérve, amelynek érdekessége, hogy bár most épp nem működött a jeladó, de WIFI jeladóján keresztül, mintegy 2000 méter magasságban is lehet „becsekkolni”, vagy akár blogot írni. Sajnos mivel nem működött nem volt szerencsém megírni a történelmi magasságú blogbejegyzést, de talán majd máskor, máshol.

Lassan aztán körtúrám végéhez értem, ismét elém tárult a tó és a fölötte levő felvonóház látványa.

Hazajutásomhoz újból igénybe vettem a helyi turistabuszt, tettem egy rövid buszos kirándulást a faluban (már csak azért is mert kénytelen voltam, hiszen a busz menetrend szerint így kanyargott) majd "hazavándoroltam". Útközben itt-ott még elidőztem a faluban, fényképezgetve, így esett, hogy a patakparton két legelésző lovat is találtam és egy igen érdekes pihenőhelyet. Utóbbi mellett már többször elhaladtam, hiszen ez éppen útba esik a nagy szupermarket fele, de minden alkalommal az újdonság erejével hatnak az ott látottak, így itt is újfent elidőztem. Íme a fotók, beszéljenek azok helyettem. 

Első túrám Bad Kleinkirchheimben

Vasárnap, a hét levezetéseként sort ejtettem első túrámra Bad Kleinkirchheimben. No, nem kell azért megijedni, elsőre nem tettem olyan magasra a lécet, így aztán nem mentem olyan messzire. Azért mondjuk az eddigi öt perc iroda, öt perc haza komfortzónától egy kicsit sikerült elrugaszkodni, persze csak amolyan kényelmesen, turizmusosan. Így aztán nem kell a következőkben nagy csúcstámadásokra és hasonlókra számítani "túra" címszó alatt, mondhatnám, hogy egy laza séta, csak épp túracipőben, és itt talán ki is fújt a tényleges túra része a dolognak. Na jó, nem. De utóbbira azért volt szükség, mert a héten újítottam egy túracipőt, így aztán ki kellett próbálni. 

Szóval az öt perc iroda utat sikerült megfejelni, új útvonalon közelítettem meg ugyanis az irodát (így volt vagy 7 perc). Innen még vagy 10 percet gyalogoltam mire elértem a kívánt úti célom, a 'St. Kathrin' templomot. Hihetetlen teljesítmény, tudom. Egyébként ez is csak azért tartott ilyen sokáig, mert közben úton útfélen megálltam fényképezni. Így például már rögtön templomhoz vezető út elején, ahol a település egyik öt csillagos szállodája található, és mint olyan, talán nem gondolnánk, de éppen itt van ennek a hotelnek egy kis fűszeres kertje. Nagyon kicsi, aranyos, takaros kert, van benne mindenféle gyógy- és fűszernövény, talán épp annyi, ami a napi szükségletekhez kell. De ha csak mutatóban is van itt, már akkor is figyelemreméltó. 

A templomnál aztán eltöltöttem még vagy két órát, a tájban gyönyörködve, a környéket fotózgatva, a templomban átszellemülve és annak a jó embernek hála, aki kitalálta a fényképezőgépekre az önkioldó gombot „önfotózva”.

A templom érdekessége, hogy az itt fúrt kútnak köszönhetően itt tör a felszínre egy kis forrás, amely innen csörgedezik tovább a falu felé. A felszínen kellemesen hideg forrásvizet ad, és minden bizonnyal a speciális összetevőknek köszönhetően van egy különleges íze is, megkóstoltam utam során hazafele. Szomjas vándorként kellemesen enyhítette szomjúságom, a már-már lehetetlenül tiszta víz.

Egy szó, mind száz első túrám sikeresnek mondható, a túracipő és én köszönjük jól megleszünk talán, a tájat, a levegőt, ezt a nyugalmat, a csendet pedig nem lehet megunni.

Hazafele aztán találkoztam egy-két érdekes turista bolondító eszközzel, turistákat szállító lovaskocsival és traktorokkal egyaránt. Hiába, úgy tűnik, hogy a hegyek varázsa többféle módon is jövedelmezően meglovagolható, mint akár a tenger legjobb hullámai. De hát hol éppen mi adott, nem? Egyébként a traktoros-pótkocsis turistaszállításnak már többször, többféle kivitelben lehettem itt szemtanúja, létezik akár hütte-túrával egybekötött és persze ehhez párosítható gasztronómiai élvezetekkel párosított változata is. Hiába úgy tűnik itt "dívik" a pótkocsi túra, miközben a településen márkás autók, akár Ferrarik sora halad át nap, mint nap. Úgy látszik itt nem ciki megszállni a négy, öt csillagos szállodában, majd onnan aztán traktoron, lovas szekéren utazni, miközben utunk során a frissen vágott fű, a száraz széna, vagy akár a tehenek természetes, kellemes, „vidéki” illatával lengedez körbe minket a friss, alpesi szellő. Senki nem perel, és pöröl emiatt. A motorok, autók között szénával megrakott utánfutók és kisebb teherautók sora köröz a mezők és a házak között, készülve a télre, vagy csak az otthon maradt állatokra gondolva. Ez itt természetes, ez a vidék íze, a vidék illata, a vidék színe, java. 

Kár, hogy otthon nálunk mindez eltűnőben van... 

A napok csak úgy pörögnek Bad Kleinkirchheimben

A napok csak úgy pörögnek 'Bad Kleinkirchheim'-ben, már csak a munka miatt is. Már lassan túl vagyok a gyakorlat első hetén. Hiába ez a napi nyolc, helyenként több mint nyolc óra, munka még a saját nyelvemen is fárasztó lenne. Ittlétem óta minden nap, még ma, szombaton is, bejöttem az irodába. Ha éppen nem a honlaptartalommal foglalkozom, akkor valaki más mutat meg nekem érdekesebbnél érdekesebb, vagy éppen kevésbé érdekes napi teendőket, amelyek bizony hozzátartoznak egy jól működő desztináció mindennapi életéhez. Az itteniek a "Feratel" rendszert használják, lassan már tudok ebben ajánlatkérőket és prospektus-igénylőket is rögzíteni. Itt mindennek megvan a maga, hivatalos menete, mit, mikor, kinek, hova és miért kell archiválni. Első ránézésre talán azt gondolhatnánk ez így túl bonyolult és bürokratikus, de a rendszer talán csak így lesz működőképes, mindenki számára követhető és akár szükség esetén ellenőrizhető is.

Érdekes része a marketingkommunikációnak, hogy úgy tűnik itt a régiós identitás és a régiós marketing is igen erős, vagyis inkább tartományi. 'Bad Kleinkirchheim' 'Karintia' tartomány része. Így 'Karintiá'-nak a tartományi logója mindenütt megjelenik, még a helyi kiadványokon is.

A kiadványok egységesek, zömmel egy-egy futó projekt eredményeként, azonos megjelenést öltenek magukra. 'Karintia' jelenlegi kampánya, a "LUST AM LEBEN", igen stílusos és ízléses köntösbe lett burkolva, amelynek kiadványai nemcsak szépségükkel, de tartalmukkal is elkápráztatják az érdeklődőket. Emellett a helyi szervezetnek is vannak persze kiadványai, amelyek mindegyikén megjelennek az éppen aktuális arculat design elemei. Természetesen ezek is összehangoltan. Megjegyzem, ez pedig megjelenésében egyezni fog a honlap grafikájával is. Talán most ez olyan bagatell dolognak tűnik, de korántsem az és gyakran találkozik az ember ilyen-olyan, következetlen grafikai megjelentetéssekkel a turizmusban, hazánkban (és lehet, hogy valahol itt is). A tartományi "LUST AM LEBEN" kampány része a "LUST" szócska kombinálása, amely így, egyes elemeiben teljesen más, de annál inkább kifejező értelmet kap, akár egy sorozat: "SÜDLUST", "NATURLUST", "WANDERLUST" stb.. A kreatív team úgy tűnik igazán kitett magáért, nemcsak maga az ötlet, de a kivitelezés is példaértékű minőségében is. Mindamellett, hogy rávilágít arra a tényre, hogy a térségi (tartományi) szint, milyen meghatározó tud lenni a kommunikációban és, hogy mennyire fontos a helyi és a térségi szint formai és tartalmi összehangolása.

Az arculat grafikai jegyei egyébként nemcsak a tartományi kommunikációban, hanem a helyi kommunikációban is konzekvensen visszaköszönnek az egyes elemeken, legyen szó akár egy névjegykártyáról, egy prospektusról, egy levelezőlapról, egy borítékról vagy egy programokat hirdető plakátról.

Mindamellett, hogy ez igen esztétikus, ha jobban belegondolunk egyszerű is a maga nemében, hiszen adott sablonra kell csak ráhúzni az arculat egy-egy elemét. Persze mondhatnák, hogy ez unalmas, de a rendezettség korántsem unalmas véleményem szerint. A letisztultság és a következetesség inkább utal a profizmusra, mindamellett persze, hogy az egyes elemek azért évszakonként frissíthetők. De azért mégiscsak az a lényege a kommunikációnak, hogy a vendég könnyen, egyszerűen megtalálja amit keres és persze az sem árt, ha ennek a megjelenése esztétikus, és tükrözi a desztináció fő termékének, termékeinek egyes jegyeit. És persze az sem árt, hogy a ha turista utazás előtt is megismeri már azokat az elemeket, amelyeket utazása során a kommunikációban keresnie kell. Ez akárhogy is nézzük "biztonságot" ad a tájékozódásban, nem véletlenül operálnak a nagy márkák is oly nagyon a logókkal és a színvilággal. Ami fontos még, és nemcsak egy geográfus szívét dobogtatja meg, hogy a prospektusok többségében vagy van térkép, vagy eleve egy térkép van ellátva még több, a turista számára hasznosítható információkkal. Ez szintén segíti a turista tájékozódását, hiszen mégiscsak egy idegen helyen jó társ tud lenni egy megfelelő információkkal ellátott térkép.

A kártyarendszereknek nagy divatja van itt, akár itt helyben is, nemcsak egy, hanem több turisztikai kártya is igénybe vehető. Persze a legnagyobb a Kärnten Card, amely több mint 150 kedvezményt és bónuszt nyújt a vendégek számár. Ez a kártya mindenki számára egységes áron elérhető, persze felnőtt, gyermek kategóriában és bizony egy, kettő vagy akár öt hétig tartó érvényességi idővel. A helyi Bad Kleinkirchheim Card zömmel csak itt és a környező településeken nyújt kedvezményeket, ezt a szálláson kapják az ide érkező vendégek. Illetve van még az un. Wörther See Card, amelynek érvényességi területe előbbinél kisebb, utóbbinál nagyobb területet fed le, és amely csaknem 70 Wörthersee körüli szálláson elérhető az ott éjszakázó vendégeknek.

 A kiadványok zömmel általában három nyelven, németül, olaszul és angolul is elérhetők, értelemszerűen igazodva a térség fő vendégköréhez.

És végül de nem utolsó sorban egy rövid szakmázás után egy két egyéb, érdekes személyes tapasztalat. Az idő egyre jobb, az utóbbi három napban kifejezetten jónak volt mondható. Süt a nap. :) Pénteken "Bauermarkt" volt az iroda előtti téren, ami azt jelentette, hogy helyi gazdák hozták termékeiket és árulták a "nagyérdeműnek". Így aztán az aznapi ebédem rukkolás-sajtos kenyér volt, sonkával. Pénteken végre sikerült korábban elhagynom az irodát, ez nagyjából délután négy órát jelentett. Így aztán tettem egy rövid sétát itt a településen, és megejtettem egy kis bevásárlást is. Ismerkedek a helyi ízekkel, persze szupermarketes vásárlásról lévén szó nem csak az egészséges részével. A teljes kiőrlésű, magos kenyereket persze könnyen megszokja az ember, megjegyzem laktatóbbak is, mint hazai, fehér lisztes társaik.

Szóval mára azt hiszem ennyi, majd még jelentkezem. Itt ma is szép idő van. Úgyhogy délután talán túrázok egy rövidet. Mindenkinek szép napot! :)

Bad Kleinkirchheim

Itt még a levegő is más, a fű is zöldebb és hasonló, ámde annál nagyobb igazságokkal kezdhetném blogbejegyzésem, amely egyben nosztalgikus is, hiszen egy már két éve abbahagyott szokás elevenedik most fel ezen írással, az újabb, viszonylag hosszabb külhoni tartózkodásom apropóján.

'Bad Kleinkirchheim' (www.badkleinkirchheim.at) Ausztria, Karintia tartományában (Kärnten) található, aprócska kis üdülőfalu tele minden földi jóval. Először is vannak itt szép, nagy hegyek. Mire is jó egy hegy? (Sok egyéb mellett, de most inkább turisztikai szempontból.) Télen lehet rajta síelni, nyáron lehet rajta túrázni, a helyiek szerint a „túrázás nemcsak a testnek, de léleknek is jót tesz”. Biztos így van, majd talán ki is próbálom. A bátrabbak bicikli túrázhatnak, a hegyen vagy a völgyben egyaránt, gondolom inkább az előbbi a nagyobb kihívás, bár jómagam azt hiszem egyikhez sem ragaszkodom. Aki ismerkedne a természettel, annak van itt számos túraútvonal mellett bioszféra-rezervátum is, nevéből adódóan változatos és egyedülálló állat- és növényvilággal. Nem véletlenül itt halad keresztül a maga nemében kiemelkedő (több szempontból is) "Alpok-Adria Útvonal" ('Alpe-Adria-Trail') is. Persze halmozni is lehet az élvezeteket, a településen rögtön két termálfürdő is található ('Thermal Römerbad', 'Therme St. Kathrin'), amelyek télen-nyáron várják a gyógyulni és rekreálódni vágyókat. Első ránézésre a terület fő vendégköre is inkább az idősebb korosztály, reggel például „munkába” menet több kisebb nyugdíjas „csoporttal” találkoztam, túrabottal és egyéb túrafelszereléssel felvértezve, vagy épp a menetrend szerinti túrajáratra várakozva. A termálfürdők körül is zömmel e korosztályt, illetve kisebb számban családokat, párokat véltem felfedezni. Főszezon ellenére (bár itt nem tudom, hogy mi is számít pontosan főszezonnak, sanda gyanúm szerint (és a turisták számából ítélve is) inkább a tél lesz az), azért nincs nagy tumultus az utcákon, de akikkel találkoztam eddig, azok szinte mind turisták voltak, mondjuk a hely áraiból következtetni lehetett már előre, hogy azért ez nem lesz a tömegturizmus fő helyszíne.
A falu csendes, nyugodt, rendezett és tele van kisebb, nagyobb szállók, panziók, magánszálláshelyek tömkelegével, sőt szinte csak az van itt, szóval mindenki megtalálja a maga kedvére való szálláshelyet. Az üzletek a minimál és mindennapi szükségletek kielégítését célozzák, van Billa, Spar, cukrászda, pékség, bank, virágbolt, ingatlanközvetítő, egy-két ruhabolt (zömmel az idősebb korosztályra specializálva), nagyobb sportboltok (Intersport, Hervis), fogászat, kozmetika és még sorolhatnám, no meg persze számos étterem is. A falu határában van egy golfklub is, és találunk a településen teniszpályát is, fedettet és salakosat egyaránt. A sí-infrastruktúra kelléke, a felvonó, nyáron is aktívan üzemel, amely most a túrázókat szolgálja ki, lelkesen köröznek a kis kabinok a völgy és a 'Kaiserburg' között.

Jómagam a helyi turisztikai irodában leledzem az elkövetkezendő napokban a jelek szerint. Az ún. „back office” és a „front office” iroda egy helyen van. A tájtól nem idegen, kör alaprajzú épületben kapott helyet az információs iroda és a háttériroda egyaránt, ahol jócskán többen dolgoznak, mint a hasonló profilú, hazai szervezetekben átlagosan. A munka pörög, az információs irodában folyamatos az információszolgáltatás, miközben a háttérben zajlik a menedzsment többi része. A szervezet az internetes oldal megújítására készül, a napokban az volt a feladatom, hogy az olasz és az angol oldalt töltsem fel a korábbiak alapján tartalommal. Miközben mindebben elmerültem, feltűnt, hogy minden egyes kategória már alapjáraton bőséges leírást tartalmaz, és a leírások végén megtalálhatók a pontos elérhetőségek, e-mail címek, honlap címek, esetleg telefonszámok. Minden a turista, vagy a potenciális turista kényelmét szolgálja. Ahol lehet képek és online letölthető magazinok, leírások, térképek színesítik az oldalt, amely természetesen nemcsak a szemnek, hanem az ember tájékozódásának és biztonságérzetének is javára van. Az operatív team minden munkatársa, fotóval (!) és elérthetőséggel (!) külön-külön is megjelenik a honlapon, hiába, itt talán büszkék az emberek a csapatra, akivel együtt tesznek egy terület turizmusáért. Nem utolsó sorban persze ezzel segítik a turistát is. Az iroda tehát barátságos és kényelmes, bár mivel sokan dolgoznak egy helyen így csendesnek nem mondható (ennek persze előnye és hátránya egyaránt van), minden komfort megvan benne, ami a munkához kell, vagy erősíti annak eredményességét, így még kávéfőzőgép és mosogatógép is.

Annyi biztos, már az első nap alatt sok tapasztalatot szereztem, remélem ez a továbbiakban is így lesz, még annak ellenére is, hogy a helyiek gyors beszéde és tájszólása miatt kicsit jobban kell koncentrálnom nyelvileg. Délután mintha hazajöttem volna, a parkolóban lévő öt autóból három magyar volt. Hiába, mint egy itt dolgozó honfitársunktól megtudtam, itt és a környéken ca. 70 magyar él, dolgozik. Meglepően nagynak találom ezt a számot, elnézve, milyen kis településekről is van szó tulajdonképpen.

A második nap is hasonlóan telt, lassan már az iroda összes munkatársát megismerem, de nehéz számon tartani. A tartalomfeltöltés mellett a mai napon volt szerencsém egy online applikációkkal foglalkozó meetingen is részt venni. A szűk körben tartott meetingen az applikációk (elsősorban iPhone) előnyeiről és alkalmazhatóságáról esett szó. Itt lassan már a hotelek is ez irányban "kényszerülnek" nyitni. A vendéglátás pazar volt és különleges. Jól esett egy kicsit kimozdulni az irodából.

Ebédre pedig elfogyasztottam életem legfinomabb sonkás-rukkolás pizzáját.

Azt hiszem a mai nap egyetlen hátulütője a viszonylag rossz, kissé hűvös és borús idő volt.

Egy szó, mint száz, üdvözlet innen 'Bad Kleinkirchheim'-ből. :) 

Egy-két dolog még történt augusztusban

Még tartozom a nyaralás 5. napjának beszámolójával. Ez a nap az élvezeteké volt. Reggel el kellett hagynunk a szállást, így reggeli után kijelentkeztünk és útnak indultunk. Kissé esős-csepergős-borongós időnk volt. Először vendéglátóink pincéjét látogattuk meg, Soprontól nem messze. A kis, családi pincészet 9 hektáron tevékenykedik, modern technológiával dolgozzák fel a szőlőt. A pincelátogatás során egy kicsit betekintést nyertünk a termelt fajták sorába, a termelés milyenségébe és ütemébe, kicsit megismertük a család termesztési és borkészítési hagyományait. Ezután persze kóstoló következett, zöldveltelinit, kékfrankost és merlot kóstoltam, mind a három nagyon finom volt. A délelőtti kóstolás után szintén Sopron mellett, most éppen a Harrer Cukrászdában kötöttünk ki. A Harrer Cukrászdáról már volt szó, ott ettük a minap a Lidó szeletet. Most egy-egy finom kávéra, anyukám egy Esterházy szeletre, én pedig egy epres tortára tettem le a voksomat. Az idő is megkövetelte, hogy ezt a laza programot folytassuk, így aztán Parndorf felé vettük az irányt, és a vásárlás kapta a főszerepet az ottani Outletben. Miután a vásárlásra szánt pénzt elköltöttük sajnos tényleg hazafele kellett indulni. Véget ért a nyaralás. Jó volt, szép volt, élmény marad!

Augusztus 19-én aztán "merész" dologra vállalkoztunk. Ezen a napon ugyanis 'Vince Balaton' névvel neves boresemény vette kezdetét Keszthelyen, a 'Festetics kastély'-ban, amelyről mi sem hiányozhattunk. Anyukámmal és Ibolyával kiegészülve nekivágtunk a nagy melegben az országútnak, annak reményében, hogy ott majd aztán finom borokat kóstolhatunk. Nem csalódtunk. A nagy meleg ellenére mégiscsak meg kell állapítani nem volt ez olyan rossz ötlet a szervezőktől. Jegyünkhöz járt egy deci bor az érkezéskor, egy pedig a távozáskor. Ezen alkalmak egyikén volt szerencsém egy Eszterbauer bort kóstolni, olyat amelynek illata a szilvára, szilvabefőttre hajazott, már-már harapni lehetett az illatba...mennyei volt...és persze az íze is finom. Aztán kóstoltunk még eperbort. Ennek is beleszerettem az illatába...az íze se volt semmi...szó se róla, de az illata...Végül pedig a Szarka Pincészet borai mellett tettük le voksunkat, már csak azért is mert náluk aztán igazán behűtve kínálták azokat. A 'Szarkabarát' és az 'Őszi Harmat' nevű remekeket mindenkinek csak ajánlani tudom. A borozgatás mellé és persze az esemény velejárójaként zene is társult a gasztronómiai élvezetek mellé. Kora délután az Alma Együttes zenélt, ennek a végére és ezzel együtt tőlük a talán egyetlen általam ismert, és oly nagyon kedvelt, "Ma van a Szülinapom"-ra sikerült odaérni a koncerthelyszín elé. Később a United szórakoztatott minket, hol saját, hol feldolgozás számaikkal, hol áramszünettel. A szervezőket mindenképp dicséret illeti, nemcsak a rendezvény ötlete és megszervezése miatt, hanem azért is, mert megfelelő számú ücsörgési lehetőséget is biztosítottak a vendégeknek, többségét árnyékban, így aztán volt alkalom a kényelmes beszélgetésre még kellemesebbé téve ezzel ezt a vasárnapi napot. 

4. nap - Duna-völgy: Wachau, avagy a nyaralás legemlékezetesebb napja

A negyedik nappal aztán elérkezett a nyaralás talán legérdekesebb és legjobb napja, már ha szabad ilyet mondani. Ezúttal kicsit távolabb autóztunk bázisunktól. Előbb az A3-as autópályán, majd a 210-es autóúton, majd az A21-es és A1-es autópályákon haladva hamar meg is érkeztünk úti célunkhoz, 'Melk' városához, amely tulajdonképpen a kapuja annak a 2000 óta UNESCO Világörökségnek számító kultúrtájnak, amely mintegy 30 km hosszan, egészen 'Krems' városáig terül el a Duna mentén, magába foglalva az itt található szőlőtermesztő területeket és a Duna ezen szakaszának mindkét oldali településeit. A napi program első része a 'melk'-i apátság megtekintése volt. Az apátság szintén UNESCO Világörökség-i helyszín, szabadon és idegenvezetéssel is látogatható. A bencés apátság hatalmas, sárga épülettömbje tiszteletteljesen magasodik a Duna fölé. A barokk épület már önmagában látványértékű, a kolostorudvar tágas. Az apátságban helyet kapott pazar kiállítás mellett kiemelendőek annak díszes termei, könyvtára, temploma és az apátság „erkélyéről” nyíló panoráma is. Az épülettömb északi bástyájában ideiglenes kiállítások kapnak otthont, míg az e mellett kialakított kert önálló látványosság is egyben.

'Wachau'-ból a Duna bal partján autóztunk tovább, érintve annak jelentős településeit és ezáltal a 'Neusiedler-See-Hüggeland', 'Thermenregion' borvidékek után egy újabb borvidéket is. Utunk 'Willendorf', 'Spitz', 'St. Michael', 'Weissenkirchen', 'Dürnstein' mellett vezetett, egészen 'Krems'-ig. Az út látványértékéről elmondható, hogy az amúgy 30 km hosszú utat, közel két óra alatt tettük meg autóval, mert a látvány és a települések itt-ott megállásra "kényszerítettek" bennünket. Persze soha kellemetlenebb kényszert. A szőlőskertek, szőlőteraszok méltóságteljesen emelkedtek a Dunát övező lejtőkön. A kerékpárutakon biciklisek sokasága, a Dunán hajók. A táj csendes, gondozott, igazi kultúrtáj, ahol a középpontban a szőlőtermesztés áll. Az utak mentén, a megállókon turisták, biciklikkel, gyalogosan, nordic walking bottal. Békés. A megállók közül kiemelném 'Weissenkirchen'-t, amelynek 'Mária Mennybemenetele' temploma egy dombtetőre épült. A település igazán hangulatos, egy aprócska gyöngyszem, amelyet a szőlőskertek és a Duna ölel körül.  

'Krems'-et elérve aztán kissé észak felé vettük az irányt, 'Langenlois' települést megcélozva. A település 'Kremstal-Kamptal' borvidékek határán fekszik. Jelentős látnivalója a 'Steven Holl' által tervezett 'Loisium Látogatóközpont'. A modern köntösbe bújtatott vinotéka és bormúzeum igazán érdekes. A vinotékában sok más bor mellett a 'Steininger' család borait is megvásárolhatjuk, akiket a bormúzeumi látogatás során bőven van alkalmunk megismerni. A látványos, audio guide-al (magyarul!) kísért látogatás a szőlők között kezdődik, azok bemutatásával indul. Innen egy présházon keresztül vezet az út, a pincerendszer első részébe. Első megállónk egy zenés-szökőkutas-fényjátékos bemutató, egyfajta multimédiás show, amely azt mutatja be, hogyan lesz a mustból bor. A látogatás a tényleges, ősi pincerendszerben folytatódik, régi hordók közt, családi történeteket hallgatva. Innen a 'Loiskandl' család egykori lakóházához és annak udvarára jutunk. Itt megismerhetjük a család szokásait, életét, még a cipészének, bor/ecetkészítésének történetét, a dolgos hétköznapokat és persze a gyermekkort is, amelyet az audio guide-on egyes szám első személyben mesélő vezetőnk tár elénk. Innen egy újabb pincerendszerbe kalauzolnak bennünket. A 900 éves pincelabirintusban eredeti, 1924-es, filmrészleteket tekinthetünk meg, hordóba vetítve. Kipróbálhatjuk mennyire jól ismerjük fel a 'zöld veltelini' tipikus illatjegyeit, amelyek a fiatal, közepesen érett és érett veltelinikre jellemzőek. A kiállítás betekintést enged a bor és pezsgőkészítés rejtelmeibe, természetesen történetekkel, olyan történetekkel, amelyek már nemcsak a családot, hanem annak vetélytársait/barátait, a 'Steininger'-eket érintik. A régi hordók mellett persze megjelennek az új technológiák is. De találunk itt, a labirintusban, régi vinotékát, bazilikát és löszoltárt is. A látogatásunkat borkóstolóval zárjuk, utunk a hatalmas, két szintes vinotékán keresztül vezet az udvarra. A modern pincészet, az interaktív bormúzeum éteremmel és hotellel egészül ki, a mai trendeknek megfelelő kínálattal, csomagokkal. A modern külső ellenére igazán személyes kiállítást és ahhoz kapcsolódva, az audio guide ellenére is, bensőséges idegenvezetést kap a látogató. Ez a 21. század és talán a borászat ősi, egyik legfontosabb elemének, a vendégszeretetnek olyan keveredése, amely azt hiszem megérte a látogatásért fizetett 11,5 EUR-t. 

Laxenburg, Hinterbrühl, Baden

Új napra virradtunk, immár a nyaralás 3. napjára. Az úti cél ezúttal 'Laxenburg' volt. Az eredetileg vadászlakként, majd később a császári család és az arisztokrácia pihenőhelyeként funkcionáló palotát jelentős, 280 ha nagyságú park övezi. A belépő mindössze 1,8 EUR. A park II. József idején a legszebbek között volt számon tartva, rekreációs funkciója és szépsége még ma is tagadhatatlan. Elszórtan, a park területén a természeti kincsek mellett 1-1 épület is található. Parkban tett sétánkat a főbejáratnál kezdtük. Innen hol hídon, hol erdős, hol mezős, de kitáblázott és aszfaltos úton vezetett utunk a tóig, ahol persze még akár csónakot is kölcsönözhettünk volna. A park egyik legnagyobb nevezetessége kétségtelenül a 'Franzensburg', amely egy szigeten áll, és amelynek épülete a 19. század elején épült, neogótikus stílusban. A szigetet csónakkal, gyalogosan és egy kis „komppal” is meg lehet közelíteni. Utóbbi érdekessége, hogy az utazási szándékot csengetéssel kell jelezni. Ekkor a túloldalon állomásozó kompszerű szerkezetet a kezelője átvezeti a kijelölt „pályán” a várakozó utasokért. A beszállás után pedig meg is történik az alig pár perces átutazás, amelynek ára mindössze 0,50 cent, fejenként, ennek ellenére igen szórakoztató. A 'Franzensburg' kiállítását mi nem néztük meg, így tovább folytattuk sétánkat. Az egykori lovagló pályán át, amely nyilván szebb napokat is megélt már, aztán egy kis vízeséshez, majd onnan a régi kastélyhoz jutottunk. A parkban tett séta után a bíróság épülete előtti, tágas téren is tettünk egy sétát.

'Laxenburg' után 'Hinterbrühl' következett. Itt található, a prospektus szerint, Európa legnagyobb földalatti tava. A tóbarlang évente több mint 150 000 látogatót vonz. Az egykori, háromszintes gipszbányát 1912-ben 20 millió liter víz árasztotta el. A bánya 1932-ben, bányakiállításként, később repülőgyárként, ma ismét turistalátványosságként funkcionál. A föld alatt találunk még bányakápolnát is és egy rövid csónakázásra is lehetőség nyílik a látogatás alkalmával.

A 'hinterbrühl'-i kitérő után Badenbe látogattunk. A város gyógyvizét már a rómaiak is ismerték. A kénes víz ma is kedvelt gyógyüdülőhellyé teszi a települést. Belvárosi sétánk során a sétáló utcákban kalandozva zömmel neoklasszicista és biedermeier stílusú villák mellett haladtunk el, amelyek ma üzletként, hivatalként, irodaként és lakóházként funkcionálnak. A Főterén élénk, fehér és aranyszínű szobor magasodik és természetesen itt található a Városháza is. Innen a Piac felé vettük az irányt. A Piactól nem messze található a termálfürdő bejárata és a turisztikai információs iroda is. Sétánkat folytatva a 'Guntenbrunner park' mellett, a 'Schlossergasse' szűk kis utcáján áthaladva a város egyik legnagyobb nevezetességéhez (a kaszinó és a termálfürdő mellett) a 'Doblhoffparkba' és az ott található 'Rosariumba' jutottunk. Itt több mint 860 különböző fajtájú, közel 30 000 tő rózsát találunk, mintegy 90 000 négyzetkilométernyi területen. A parkban sétálva mesés látványt nyújtanak a színes, formás, szebbnél szebb rózsák és persze az őket körüllengő illatfelhő sem semmi. A park kedvelt rekreációs hely, idősek, fiatalok, családok, párok körében egyaránt. Természetesen a gyönyörű virágok a fotósoknak is bőven adnak témát, mondanom sem kell jómagam is "pár" rózsa-fotóval gazdagabb lettem.

Baden utcáin, már hazafele ballagva aztán egy magyar boltba is botlottunk. A kirakaton hatalmas Magyarország térkép volt látható Badacsonyt, Tokajt, Egert, Kecskemétet, Kalocsát, Mezőkövesdet ábrázolva. A bolt ablakain bekukucskálva pedig népi motívumos ruhákat, asztalterítőket és fonott kosarakat láttunk az üzlet kínálataként. Hiába is, nem gondoltam volna, hogy pont Baden-ben botlok ilyenbe, de azért jó látni, hogy van ilyen is. 

Eisenstadt és környéke

Következő napi úti célunk 'Eisenstadt' volt. A reggel kissé hűvös és borongós volt, ennek ellenére jól esett a séta az Esterházy kastély parkjában. Az idő ellenére a park melletti uszoda és a játszótér is gyereknevetéstől volt hangos. A helyi lakosok közül is sokan gondolták, hogy a kutyasétáltatást, a friss hírek elolvasását vagy akár csak egy könnyed beszélgetős, esetleg magányos sétát ejtenek meg a parkban, amely gondozott, egészségesen és élénken zöldellő, itt-ott, főként a Pálmaház előtt, virágos. Ki ne akarná így kezdeni a reggelt?! A parkban tett sétánk után a 'Franziskanerkirche' elé érkeztünk meg. Innen a 'Josef-Haydn' utcán, Haydn egykori lakóháza mellett vezetett utunk a kastély főbejáratáig. Itt aztán egy kombinált jegyet váltottunk, amelynek értéke 13 EUR volt. Ez két kiállítás megtekintésére jogosított fel minket. Elsőként a kastély 330 éves pincéjében berendezett és Ausztria legnagyobb bormúzeumaként számon tartott kiállítást tekintettük meg. A kiállításon 700 kiállítási tárgy kalauzolt minket a burgenlandi borászati kultúrába. Az ilyenkor megszokott és elvárt kiállítási tárgyak – szőlőprés, régi palackok, bortartók, hordók, szőlőművelés és borkészítés eszközei – mellett kiemelendők azok a hatalmas hordók (több, mint 16 000 liter) és hordót díszítő címerek, faragott motívumok, amelyek szintén a pincerendszerben kerültek kiállításra. A kiállítás megtekintése után a Múzeum Shopba is betértünk. Innen vegyes érzelmekkel távoztunk, hiszen az Esterházyakat bemutató könyvek és a kultuszukra épült szebbnél szebb, és kevésbé szép ajándéktárgyak mellett kissé talán oda nem illő, műanyag és egyéb kevésbé jól kivitelezett ajándéktárgyakba is botlottunk, így pl. matrjoska baba végű körömreszelőbe. (Miért???) A bolt kiemelendő része azonban az a részleg, ahol az Esterházy borászat termékeit, így borokat, likőröket, borpárlatokat, különleges lekvárokat, befőtteket és eceteket vásárolhatunk, persze a márkához mért áron. Itt persze különböző borokhoz és borozáshoz passzoló kiegészítőket is vásárolhatunk, mintha csak egy kisebb lakberendezési és kiegészítőket áruló üzletláncban lennénk. Szóval ezért a vegyes érzelmek, hiszen így még kontrasztosabb volt a shop kínálata.

Ezután a 'Cafe Maskaron' kávézóban fogyasztottunk el egy finom kávét egy még annál is finomabb meggyes piskótával. A kávézó a kastély egyik termében és annak udvarán lett kialakítva. Kívül, a kastélyt díszítő "mascaronok" olaszos-barokkos hangulata, belül pedig a modern dizájn teszi hangulatossá a kávéházat.

11:30-kor aztán kezdetét vette a múzeumlátogatás "második fordulója". Az új kiállítás az Esterházy-udvar úrnőit, őket ábrázoló festményeket, lakosztályaikat és berendezési tárgyaikat, valamint a magyar nyelvű idegenvezetésnek köszönhetően történeteiket és pikáns storykat mutat be a kastély egykori úrnőiről és azok kapcsolatairól. A „Hercegnői lakosztályok” nevű kiállítás megtekintése mintegy másfél órát vesz igénybe. A kiállítás alatt hercegnői lakosztályokon, dolgozó szobákon, főkomorna és szolgáló szobákon és a kastély kápolnáján keresztül vezet utunk.

A kastélyban, két helyen is, a Maskaron kávéház mögötti teremben és a kastély 2. emeletén is egy időszaki kiállítást is megtekinthettünk „Herend az Esterházyaknál” címmel. A kiállítás bemutatja az Esterházyak által kedvelt Herendi Porcelán legszebb darabjait, a kedvelt motívumokat (pl. Rotschild-minta) és a hozzájuk fűződő történeteket. A különleges darabok nemcsak az időszakos kiállításon, de a hercegnői lakosztályokat járva is felfedezhetők, emelve ezzel a palota eredendő pompáját.

A kastély-látogatás után a 'Trausdorf'-nál található Esterházy borászatot vettük célba. Az Esterházyak már több mint 250 éve foglalkoznak borászattal. Bortermő területeik a Fertőmelléki-dombságon, a Lajta-hegység és a Ruszti-dombság déli lankáin helyezkednek el. A kiváló mikroklímának, a jó talajoknak és az Esterházyak jó hírének, valamint borászaik tapasztalatának köszönhetően maradt fenn és vált elismert márkává az 'Esterházy borászat'. A 'trausdorf'-i szőlőbirtokon, a mai trendeknek megfelelően modern épületben, modern bemutatóterem kapott helyet. Itt lehetőség nyílik a termelési folyamat, a borászati titkok és a borok mélyebb megismerésére. Ott jártunkkor sajnos a látogatás szünetelt, de a borkóstolóra így is sor került, amelynek során a borászat klasszikus borait kóstoltam meg (a komolyabb borokhoz azt hiszem még fejlődni kell).  

A borászat, "Der Prinz" nevű, kissé bohókás címkéjű minőségi bora volt az első, amelyet volt szerencsém kóstolni. A könnyű, friss, gyümölcsös, enyhén buborékos bor igazán jó választás a nyári melegben. Ezután egy szintén 2011-es évjáratú 'Pinot Noir' következett, amelynek erdei gyümölcs jegyei voltak igazán kiérezhetők. Végül egy burgenlandi klasszikus, egy kékfrankos zárta a sort. A 2010-es évjáratban a szeder és cseresznye mellett, gyógynövényes íz figyelhető meg. A borászatban természetesen a fenti borok mellett, a már említett párlatok, likőrök és lekvárok is megkóstolhatók és megvásárolhatók, valamint egy csodaszép Esterházy szakácskönyv is, amelyben természetesen a finom ételek a megfelelő Esterházy borokkal kerülnek párosításra. Néhány recept, a borok és a borok  kóstoló feljegyzései az alábbi linken érhetők el: http://www.esterhazywein.at/kochbuch.  

Innen tovább autózva megálltunk a 'Szentmargitbánya'-i kőfejtőnél. Ez Európa egyik legrégebbi kőfejtője, az itt kitermelt homokkövet használták a bécsi 'Stephansdom' és a 'Ringstrasse' jelentős épületeinek megépítéséhez. A kőfejtő 2001 óta az Unesco Világörökség része. Különlegessége, hogy nyaranta Európa egyik legszebb és legimpozánsabb szabadtéri színpadának, így különleges előadásoknak és operáknak ad helyszínt a terület, amelyeknek évente több mint 220 000 látogatója van. Ha a bánya bejáratánál letekintünk hatalmas nézőtér és színpad tárul elénk, az egykori kőfejtőben. Innen egy kicsit arrébb sétálva pedig a Fertő-tó panorámájában gyönyörködhetünk.

Kőszeg – Nagycenk – Sopron, avagy a nyári barangolások folytatódnak

Augusztus 7-én ismét anyukámmal, ismét nekiindultunk az országútnak. A nap végső úti célja Sopron volt, már csak azért is, mert itt volt a szállásunk, ahonnan aztán a következő napok "csillagtúráit" ejtettük meg. De előtte még útközben is betértünk egy-egy említésre méltó, szép helyre. 

Kezdjük is meg az utazást! Kőszeg nincs is olyan messze Zalaegerszegtől, alig több mint 1,5 óra, autóval. A belvároshoz közel parkoltunk le a mi kis autónkkal. Innen gyalog közelítettük meg a belvárost, amelynek sétáló utcájába és Fő terére értünk a rövid séta után. Innen a Hősök kapuja alatt máris a 'Jurisics tér'-en találtuk magunkat. Az aprócska tér közepén egy Mária-szobrot, míg a mögött egy városi kutat és a 'Szt. Imre templom'-ot láthattuk. A téren állva csodálhatjuk meg a Városháza épületét és festett homlokzatát, valamint a 'Sgraffitos-ház' homlokzatát is. Ha folytatjuk sétánkat a Schneller úton kisvártatva Kőszeg városmakettjére találunk. Utunk során mindenütt műemlék védelem alatt álló házakba, kisebb-nagyobb múzeumokba botlunk a kis utcákon haladva. A város hangulata egyedi, csendes, nyugodt, barátságos. A belváros mintha a nyugalom szigete lenne, egy kis ékszerdoboz, amelynek utcáin haladva itt-ott a múltba botlik az ember. 

Kőszeg legnagyobb temploma és egyik legjelentősebb nevezetessége a 'Jézus Szíve-plébániatemplom', amely előtt egy Szentháromság-szobor is áll. A templom festése gyönyörű, egyszerű, mégis díszes és pazar, 'Otto Kott' bécsi festőművész tervei alapján készült. Számomra a város hangulata és a régi, műemlék házak mellett az itt-ott fellelhető cégérek voltak még érdekesek. 

Mindezek mellett kiemelendő még, hogy a belváros, annak jelentős terei és épületei a Széchenyi terv támogatásának köszönhetően megújultak és megújulóban vannak. Emellett a városban kapott tájékoztató kiadvány szerint 2007-2013 között "Alpannonia" néven határon átnyúló turisztikai összefogás vette kezdetét, amelynek lényege egy prémium turistaút (150 km) előkészítése és kialakítása Kőszegtől a 'Semmering', valamint tovább a 'Joglland Waldheimat' régióba.

A városközponttól nem messze találhatjuk a 'Chernel-kert Arborétum'-ot és a 'Bechtold István Természetvédelmi Látogatóközpont'-ot, amely az 'Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság' kezelése alatt áll. Bár nem tartózkodtunk itt sokáig, és túrát sem tettünk az arborétum területén, ez a hely is bizonyítja, hogy a városi forgatag és a természet jól összhangba hozható. Ezek az arborétumok és látogatóközpontok jó kiindulópontjai lehetnek a természet megismerésének és megszeretésének.

Következő állomásunk Nagycenk volt. Itt a 'Széchenyi-kastély' parkjában tettünk egy rövid sétát. A kastéllyal szemben található a 2,6 km hosszú Hársfasor, amelyet még 1754-ben Széchenyi Antal gróf és felesége, Barkóczy Zsuzsanna ültetett. 2003-ban a kastély és a Hársfasor is a Világörökség része lett.  Nagycenk az egyik állomása a Széchenyi Múzeumvasútnak, amely a települést és Fertőbozt köti össze. A kisvasúton ugyan mi nem utaztunk, de az állomás mellett kiállított mozdonyokat mi is megtekintettük.

Innen aztán végső úti célunk, Sopron felé, vettük az irányt. Miután elfoglaltuk szállásunkat elindultunk a belváros felé. Szállásunktól a 'Füredi sétány'-on, majd a Várkerületen át a Széchenyi térre értünk. Tovább haladva a 'Petőfi tér'-en lévő szökőkút zenés „táncjátékát” csodáltuk meg, a Színház épülete előtt. Az Evangélikus templom udvarán átvágva aztán a 'Templom utcá'-ba értünk. Ez már valóban a történelmi belváros  magja volt, itt elhaladtunk a 'Bezerédj-palota' épülete, az 'Erdészeti és Faipari kiállítás', valamint a 'Bányászati Múzeum', avagy az 'Eszterházy' hercegek egykori palotáinak épületei mellett, majd a Fő térre érkeztünk. Itt található a gótikus 'Kecske-templom', valamint innen lehet látni a 'Tűztornyot' is, amely látogatásunkkor, legnagyobb sajnálatomra, épp felújítás alatt állt. Ennek ellenére a téren sok ember volt, köztük turisták, de zömmel helyi idősek, akik kora esti beszélgetéseiket folytatták a tér hangulatát élvezve. A 'Patikamúzeum' mellett, majd az 'Új utcán' haladva, az 'Ózsinagógát' érintve az 'Orsolya tér'-re értünk, amely fölé a 'Szt. Orsolya templom' magasodik. Mellette az Orsolya-rendi apácák barokk lakóházát és a 'Szt. Orsolya Iskolát' láthatjuk. Szállásunk felé visszatérve aztán betértünk a 'Harrer cukrászdá'-ba, ahol - még korábban szállásadónk javaslatára - a Lidó szelet enyhén kávés, csokikrémes, cukormázas csodájára esett a választásunk, nem bántuk meg. 

Balaton-felvidék

Egy hét nem sok, de nem is kevés, arra meg pláne nem, hogy az ember jobban megismerje kis hazáját. Ezen az elven szervezi talán az egyetem is terepgyakorlatait, így a Balaton-felvidék terepgyakorlatot is, amelyre idén 2012. május 14-18. között került sor. Íme röviden a program:

1. A hét elején elég szomorkás időnk volt, esős, kissé szeles, de a hét végére egészen jó, kiránduló időnk lett. Jártunk Nagykónyiban, ahol egyszer volt egy villámárvíz; Siófokon, ahol a szél nagyon nem volt velünk, de azért jól megnéztük magunknak a kikötőt és környékét; Székesfehérváron, ahol a belvárossal ismerkedtünk; Sukorón, ahol megmásztuk az Ördög-hegyet, hiszen innen nagyon szépen látszik a Velencei-tó; majd innen a Csákváron, ahol a Báracházi- barlangot vettük célba; végül Szápáron, ahol elég közelről láttunk szélerőműveket, majd végül Csopakon foglaltuk el a szállásunkat, kissé átfagyva. 
2. A második napon Balatonarácson láthattuk a perm-triász határt; Pulán egy alginit bányát; Úrkúton a Csárdahegyi-őskarsztot; Veszprémben a belvárost; Balácapusztán egy római kori villagazdaság maradványait; Tihanyban az apátságot, kicsit túrázva, gyönyörű panorámát, a Balatont és a Belső-tavat, majd közelről a Barát-lakásokat. 
3. A harmadik napon Ajka felé vettük az irányt, innen megmásztuk a Somlót, végül jártunk az tihanyi Aranyháznál, majd a Nyereg-hegyen, a Csúcs-hegyen, fent és a Kiserdő-tetőn. 
4. A negyedik napon Balatonfüreden kezdtünk, majd irány a Hegyestű, onnan Kékkút, Tapolca, Szt. György-hegy, végül Szigliget, este bográcsozás. 
5. Az ötödik napon jártunk a Kovács-hegyi Bazaltutcában, Hévízen, Keszthelyen és Zalaváron.

Tanulságos és kissé fárasztó terepgyakorlat volt ez, de mindenképpen örök emlék marad.