BAD KLEINKIRCHHEIMI BARANGOLÁSOK

Újra jelentkezem. No nem mintha eddig elvesztem volna…sőt, ha az ember egyedül van, talán egy kicsit kénytelen is több időt tölteni önmagával…és jobban megismerni önnön valóját. Viszont a héten sajnos igencsak rossz idő volt Bad Kleinkirchheimben, de amikor éppen nem esett, akkor is a gyakorlati időmet töltöttem az irodában. Ebből a szempontból végülis teljesen jó hír a rossz idő, legalább nem fáj a szívem, amiért nem tudok kint lenni a szabadban. Szóval hét közben sem az időjárás, sem a munka nem engedett nekem különösebb kellemes szabadidő eltöltést. Továbbra is az angol és az olasz honlappal foglalkozom, napi 8 órában, hihetetlen, hogy egy-egy honlap végső elkészülte mögött mennyi munkaóra van. De talán alakul a dolog. Legalábbis remélem, hogy nem hiába dolgozom.

Viszont jó hír, hogy a héten péntektől szabad voltam. Bár rossz hír, hogy a hét második felében sem volt sokkal jobb az idő, mint előtte. Ennek ellenére semmi sem tántoríthatott el abban az elhatározásomban, hogy pénteken nekivágjak a nagy hegyeknek. Az eredeti terv az volt, hogy lévén kaptam 'Bad Kleinkirchheim Card'-ot az irodától, busszal elmegyek 'St. Oswald'-ba, ott teszek egy „Kulturwanderungot” egy helyi idegenvezetővel, majd lévén Karintia Kártyát ('Kärnten Card') is kaptam, irány a felvonó és a hegy. 

No gyakorlatilag ebből az lett, hogy fel is szálltam a helyi 'SKI-WANDERN-THERMEN' buszra, amelyen rajtam kívül még vagy öt nyugdíjas is utazott. 'St. Oswald'-ban, a felvonó megállójánál aztán elhagytam az utastársakat és elsétáltam a templomig, amely a kultur-túra kiindulópontja lett volna. Mivel azonban csak én voltam az egyedüli, aki a kultur-programot igénybe vette volna, így erről lemondtam (a hetven év körüli túravezető bácsi nagy örömére) és egyedül barangoltam 'St. Oswald'-ban.

Rövid templomi látogatásom után így aztán visszatértem a felvonóhoz, a 'Nationalparkbahn Brunnach'-hoz, amelynek kis kabinjai mintegy 1329 m-ről indulnak neki a magasnak és köröznek fel-és alá naphosszat.

Így aztán mit volt mit tenni, itt én is behuppantam egy kabinba. Az út hosszú percekig tartott, és közben gyönyörködtem az elém táruló kilátásban. Szerencsére semmi sem akadályozta az utat, sem szél, sem különleges kényszerszünet nem volt utam során, csak én és az egyre növekvő magasság.

Fent aztán már érezhetően hűvösebb volt az idő, miután tettem egy kört a hegyi állomás körül, be is tértem a 'Nock IN' nevű, hegyi étterembe, ahol egy finom májgombóc leves társaságában sikerült egy kicsit átmelegedni, miközben egy helyi idős úr harmonikáján játszott. Nem mondom, volt egy hangulata az egésznek. Miután kipihentem magam, még el sem fáradt valómban, irány az egyik túraútvonal.

Persze, hogy hogy nem, sikerült ismét a legkönnyebb útvonalat kiválasztani, amelynek hossza, mintegy 2,6 km-re van kiírva a térkép szerint. No én azért itt-ott kitértem és átkukucskáltam másik útvonalakra is, de az idő bizonytalansága és az egyedüllét miatt, azért csak csínján kalandoztam. Útközben elhaladtam a 'brunnach'-i tó mellett, amely mintegy 1890 m-en fekszik és amelynek látványa, a fölé magasodó hegyekkel, pazar volt. Itt-ott megpihentem egy padon, egy nyugágyon.

Fotóztam is természetesen a szép tájat, a virágokat, oh de még mennyit, pillangókat. Mindezt a saját kis nyugodt, inkább megfigyelő, mintsem a minél nagyobb teljesítményre hajtó tempómban.

A túrát tovább folytatva aztán a Nockberg Nemzeti Park csodás természeti kincseiben és még fantasztikusabb panorámájában gyönyörködtem.

Érdekes volt látni útközben a hóágyúkat, és egyéb síelőknek szóló kitáblázásokat, amelyek jelezték, hogy télen itt bizony egy másik rekreációs tevékenység kap kiemelkedő szerepet. A táj nagyon csendes volt, de milyen is lett volna?! Útközben nem sok emberrel találkoztam, egy-két család, és néhány nyugdíjas pár, valamint néhány biciklis keresztezte mindössze utamat.

A majd három órás barangolás alatt találtam „Blogger” hüttét, kicsit nem messze az általam eredetileg kiválasztott túraútvonalról letérve, amelynek érdekessége, hogy bár most épp nem működött a jeladó, de WIFI jeladóján keresztül, mintegy 2000 méter magasságban is lehet „becsekkolni”, vagy akár blogot írni. Sajnos mivel nem működött nem volt szerencsém megírni a történelmi magasságú blogbejegyzést, de talán majd máskor, máshol.

Lassan aztán körtúrám végéhez értem, ismét elém tárult a tó és a fölötte levő felvonóház látványa.

Hazajutásomhoz újból igénybe vettem a helyi turistabuszt, tettem egy rövid buszos kirándulást a faluban (már csak azért is mert kénytelen voltam, hiszen a busz menetrend szerint így kanyargott) majd "hazavándoroltam". Útközben itt-ott még elidőztem a faluban, fényképezgetve, így esett, hogy a patakparton két legelésző lovat is találtam és egy igen érdekes pihenőhelyet. Utóbbi mellett már többször elhaladtam, hiszen ez éppen útba esik a nagy szupermarket fele, de minden alkalommal az újdonság erejével hatnak az ott látottak, így itt is újfent elidőztem. Íme a fotók, beszéljenek azok helyettem. 

Első túrám Bad Kleinkirchheimben

Vasárnap, a hét levezetéseként sort ejtettem első túrámra Bad Kleinkirchheimben. No, nem kell azért megijedni, elsőre nem tettem olyan magasra a lécet, így aztán nem mentem olyan messzire. Azért mondjuk az eddigi öt perc iroda, öt perc haza komfortzónától egy kicsit sikerült elrugaszkodni, persze csak amolyan kényelmesen, turizmusosan. Így aztán nem kell a következőkben nagy csúcstámadásokra és hasonlókra számítani "túra" címszó alatt, mondhatnám, hogy egy laza séta, csak épp túracipőben, és itt talán ki is fújt a tényleges túra része a dolognak. Na jó, nem. De utóbbira azért volt szükség, mert a héten újítottam egy túracipőt, így aztán ki kellett próbálni. 

Szóval az öt perc iroda utat sikerült megfejelni, új útvonalon közelítettem meg ugyanis az irodát (így volt vagy 7 perc). Innen még vagy 10 percet gyalogoltam mire elértem a kívánt úti célom, a 'St. Kathrin' templomot. Hihetetlen teljesítmény, tudom. Egyébként ez is csak azért tartott ilyen sokáig, mert közben úton útfélen megálltam fényképezni. Így például már rögtön templomhoz vezető út elején, ahol a település egyik öt csillagos szállodája található, és mint olyan, talán nem gondolnánk, de éppen itt van ennek a hotelnek egy kis fűszeres kertje. Nagyon kicsi, aranyos, takaros kert, van benne mindenféle gyógy- és fűszernövény, talán épp annyi, ami a napi szükségletekhez kell. De ha csak mutatóban is van itt, már akkor is figyelemreméltó. 

A templomnál aztán eltöltöttem még vagy két órát, a tájban gyönyörködve, a környéket fotózgatva, a templomban átszellemülve és annak a jó embernek hála, aki kitalálta a fényképezőgépekre az önkioldó gombot „önfotózva”.

A templom érdekessége, hogy az itt fúrt kútnak köszönhetően itt tör a felszínre egy kis forrás, amely innen csörgedezik tovább a falu felé. A felszínen kellemesen hideg forrásvizet ad, és minden bizonnyal a speciális összetevőknek köszönhetően van egy különleges íze is, megkóstoltam utam során hazafele. Szomjas vándorként kellemesen enyhítette szomjúságom, a már-már lehetetlenül tiszta víz.

Egy szó, mind száz első túrám sikeresnek mondható, a túracipő és én köszönjük jól megleszünk talán, a tájat, a levegőt, ezt a nyugalmat, a csendet pedig nem lehet megunni.

Hazafele aztán találkoztam egy-két érdekes turista bolondító eszközzel, turistákat szállító lovaskocsival és traktorokkal egyaránt. Hiába, úgy tűnik, hogy a hegyek varázsa többféle módon is jövedelmezően meglovagolható, mint akár a tenger legjobb hullámai. De hát hol éppen mi adott, nem? Egyébként a traktoros-pótkocsis turistaszállításnak már többször, többféle kivitelben lehettem itt szemtanúja, létezik akár hütte-túrával egybekötött és persze ehhez párosítható gasztronómiai élvezetekkel párosított változata is. Hiába úgy tűnik itt "dívik" a pótkocsi túra, miközben a településen márkás autók, akár Ferrarik sora halad át nap, mint nap. Úgy látszik itt nem ciki megszállni a négy, öt csillagos szállodában, majd onnan aztán traktoron, lovas szekéren utazni, miközben utunk során a frissen vágott fű, a száraz széna, vagy akár a tehenek természetes, kellemes, „vidéki” illatával lengedez körbe minket a friss, alpesi szellő. Senki nem perel, és pöröl emiatt. A motorok, autók között szénával megrakott utánfutók és kisebb teherautók sora köröz a mezők és a házak között, készülve a télre, vagy csak az otthon maradt állatokra gondolva. Ez itt természetes, ez a vidék íze, a vidék illata, a vidék színe, java. 

Kár, hogy otthon nálunk mindez eltűnőben van... 

A napok csak úgy pörögnek Bad Kleinkirchheimben

A napok csak úgy pörögnek 'Bad Kleinkirchheim'-ben, már csak a munka miatt is. Már lassan túl vagyok a gyakorlat első hetén. Hiába ez a napi nyolc, helyenként több mint nyolc óra, munka még a saját nyelvemen is fárasztó lenne. Ittlétem óta minden nap, még ma, szombaton is, bejöttem az irodába. Ha éppen nem a honlaptartalommal foglalkozom, akkor valaki más mutat meg nekem érdekesebbnél érdekesebb, vagy éppen kevésbé érdekes napi teendőket, amelyek bizony hozzátartoznak egy jól működő desztináció mindennapi életéhez. Az itteniek a "Feratel" rendszert használják, lassan már tudok ebben ajánlatkérőket és prospektus-igénylőket is rögzíteni. Itt mindennek megvan a maga, hivatalos menete, mit, mikor, kinek, hova és miért kell archiválni. Első ránézésre talán azt gondolhatnánk ez így túl bonyolult és bürokratikus, de a rendszer talán csak így lesz működőképes, mindenki számára követhető és akár szükség esetén ellenőrizhető is.

Érdekes része a marketingkommunikációnak, hogy úgy tűnik itt a régiós identitás és a régiós marketing is igen erős, vagyis inkább tartományi. 'Bad Kleinkirchheim' 'Karintia' tartomány része. Így 'Karintiá'-nak a tartományi logója mindenütt megjelenik, még a helyi kiadványokon is.

A kiadványok egységesek, zömmel egy-egy futó projekt eredményeként, azonos megjelenést öltenek magukra. 'Karintia' jelenlegi kampánya, a "LUST AM LEBEN", igen stílusos és ízléses köntösbe lett burkolva, amelynek kiadványai nemcsak szépségükkel, de tartalmukkal is elkápráztatják az érdeklődőket. Emellett a helyi szervezetnek is vannak persze kiadványai, amelyek mindegyikén megjelennek az éppen aktuális arculat design elemei. Természetesen ezek is összehangoltan. Megjegyzem, ez pedig megjelenésében egyezni fog a honlap grafikájával is. Talán most ez olyan bagatell dolognak tűnik, de korántsem az és gyakran találkozik az ember ilyen-olyan, következetlen grafikai megjelentetéssekkel a turizmusban, hazánkban (és lehet, hogy valahol itt is). A tartományi "LUST AM LEBEN" kampány része a "LUST" szócska kombinálása, amely így, egyes elemeiben teljesen más, de annál inkább kifejező értelmet kap, akár egy sorozat: "SÜDLUST", "NATURLUST", "WANDERLUST" stb.. A kreatív team úgy tűnik igazán kitett magáért, nemcsak maga az ötlet, de a kivitelezés is példaértékű minőségében is. Mindamellett, hogy rávilágít arra a tényre, hogy a térségi (tartományi) szint, milyen meghatározó tud lenni a kommunikációban és, hogy mennyire fontos a helyi és a térségi szint formai és tartalmi összehangolása.

Az arculat grafikai jegyei egyébként nemcsak a tartományi kommunikációban, hanem a helyi kommunikációban is konzekvensen visszaköszönnek az egyes elemeken, legyen szó akár egy névjegykártyáról, egy prospektusról, egy levelezőlapról, egy borítékról vagy egy programokat hirdető plakátról.

Mindamellett, hogy ez igen esztétikus, ha jobban belegondolunk egyszerű is a maga nemében, hiszen adott sablonra kell csak ráhúzni az arculat egy-egy elemét. Persze mondhatnák, hogy ez unalmas, de a rendezettség korántsem unalmas véleményem szerint. A letisztultság és a következetesség inkább utal a profizmusra, mindamellett persze, hogy az egyes elemek azért évszakonként frissíthetők. De azért mégiscsak az a lényege a kommunikációnak, hogy a vendég könnyen, egyszerűen megtalálja amit keres és persze az sem árt, ha ennek a megjelenése esztétikus, és tükrözi a desztináció fő termékének, termékeinek egyes jegyeit. És persze az sem árt, hogy a ha turista utazás előtt is megismeri már azokat az elemeket, amelyeket utazása során a kommunikációban keresnie kell. Ez akárhogy is nézzük "biztonságot" ad a tájékozódásban, nem véletlenül operálnak a nagy márkák is oly nagyon a logókkal és a színvilággal. Ami fontos még, és nemcsak egy geográfus szívét dobogtatja meg, hogy a prospektusok többségében vagy van térkép, vagy eleve egy térkép van ellátva még több, a turista számára hasznosítható információkkal. Ez szintén segíti a turista tájékozódását, hiszen mégiscsak egy idegen helyen jó társ tud lenni egy megfelelő információkkal ellátott térkép.

A kártyarendszereknek nagy divatja van itt, akár itt helyben is, nemcsak egy, hanem több turisztikai kártya is igénybe vehető. Persze a legnagyobb a Kärnten Card, amely több mint 150 kedvezményt és bónuszt nyújt a vendégek számár. Ez a kártya mindenki számára egységes áron elérhető, persze felnőtt, gyermek kategóriában és bizony egy, kettő vagy akár öt hétig tartó érvényességi idővel. A helyi Bad Kleinkirchheim Card zömmel csak itt és a környező településeken nyújt kedvezményeket, ezt a szálláson kapják az ide érkező vendégek. Illetve van még az un. Wörther See Card, amelynek érvényességi területe előbbinél kisebb, utóbbinál nagyobb területet fed le, és amely csaknem 70 Wörthersee körüli szálláson elérhető az ott éjszakázó vendégeknek.

 A kiadványok zömmel általában három nyelven, németül, olaszul és angolul is elérhetők, értelemszerűen igazodva a térség fő vendégköréhez.

És végül de nem utolsó sorban egy rövid szakmázás után egy két egyéb, érdekes személyes tapasztalat. Az idő egyre jobb, az utóbbi három napban kifejezetten jónak volt mondható. Süt a nap. :) Pénteken "Bauermarkt" volt az iroda előtti téren, ami azt jelentette, hogy helyi gazdák hozták termékeiket és árulták a "nagyérdeműnek". Így aztán az aznapi ebédem rukkolás-sajtos kenyér volt, sonkával. Pénteken végre sikerült korábban elhagynom az irodát, ez nagyjából délután négy órát jelentett. Így aztán tettem egy rövid sétát itt a településen, és megejtettem egy kis bevásárlást is. Ismerkedek a helyi ízekkel, persze szupermarketes vásárlásról lévén szó nem csak az egészséges részével. A teljes kiőrlésű, magos kenyereket persze könnyen megszokja az ember, megjegyzem laktatóbbak is, mint hazai, fehér lisztes társaik.

Szóval mára azt hiszem ennyi, majd még jelentkezem. Itt ma is szép idő van. Úgyhogy délután talán túrázok egy rövidet. Mindenkinek szép napot! :)

Bad Kleinkirchheim

Itt még a levegő is más, a fű is zöldebb és hasonló, ámde annál nagyobb igazságokkal kezdhetném blogbejegyzésem, amely egyben nosztalgikus is, hiszen egy már két éve abbahagyott szokás elevenedik most fel ezen írással, az újabb, viszonylag hosszabb külhoni tartózkodásom apropóján.

'Bad Kleinkirchheim' (www.badkleinkirchheim.at) Ausztria, Karintia tartományában (Kärnten) található, aprócska kis üdülőfalu tele minden földi jóval. Először is vannak itt szép, nagy hegyek. Mire is jó egy hegy? (Sok egyéb mellett, de most inkább turisztikai szempontból.) Télen lehet rajta síelni, nyáron lehet rajta túrázni, a helyiek szerint a „túrázás nemcsak a testnek, de léleknek is jót tesz”. Biztos így van, majd talán ki is próbálom. A bátrabbak bicikli túrázhatnak, a hegyen vagy a völgyben egyaránt, gondolom inkább az előbbi a nagyobb kihívás, bár jómagam azt hiszem egyikhez sem ragaszkodom. Aki ismerkedne a természettel, annak van itt számos túraútvonal mellett bioszféra-rezervátum is, nevéből adódóan változatos és egyedülálló állat- és növényvilággal. Nem véletlenül itt halad keresztül a maga nemében kiemelkedő (több szempontból is) "Alpok-Adria Útvonal" ('Alpe-Adria-Trail') is. Persze halmozni is lehet az élvezeteket, a településen rögtön két termálfürdő is található ('Thermal Römerbad', 'Therme St. Kathrin'), amelyek télen-nyáron várják a gyógyulni és rekreálódni vágyókat. Első ránézésre a terület fő vendégköre is inkább az idősebb korosztály, reggel például „munkába” menet több kisebb nyugdíjas „csoporttal” találkoztam, túrabottal és egyéb túrafelszereléssel felvértezve, vagy épp a menetrend szerinti túrajáratra várakozva. A termálfürdők körül is zömmel e korosztályt, illetve kisebb számban családokat, párokat véltem felfedezni. Főszezon ellenére (bár itt nem tudom, hogy mi is számít pontosan főszezonnak, sanda gyanúm szerint (és a turisták számából ítélve is) inkább a tél lesz az), azért nincs nagy tumultus az utcákon, de akikkel találkoztam eddig, azok szinte mind turisták voltak, mondjuk a hely áraiból következtetni lehetett már előre, hogy azért ez nem lesz a tömegturizmus fő helyszíne.
A falu csendes, nyugodt, rendezett és tele van kisebb, nagyobb szállók, panziók, magánszálláshelyek tömkelegével, sőt szinte csak az van itt, szóval mindenki megtalálja a maga kedvére való szálláshelyet. Az üzletek a minimál és mindennapi szükségletek kielégítését célozzák, van Billa, Spar, cukrászda, pékség, bank, virágbolt, ingatlanközvetítő, egy-két ruhabolt (zömmel az idősebb korosztályra specializálva), nagyobb sportboltok (Intersport, Hervis), fogászat, kozmetika és még sorolhatnám, no meg persze számos étterem is. A falu határában van egy golfklub is, és találunk a településen teniszpályát is, fedettet és salakosat egyaránt. A sí-infrastruktúra kelléke, a felvonó, nyáron is aktívan üzemel, amely most a túrázókat szolgálja ki, lelkesen köröznek a kis kabinok a völgy és a 'Kaiserburg' között.

Jómagam a helyi turisztikai irodában leledzem az elkövetkezendő napokban a jelek szerint. Az ún. „back office” és a „front office” iroda egy helyen van. A tájtól nem idegen, kör alaprajzú épületben kapott helyet az információs iroda és a háttériroda egyaránt, ahol jócskán többen dolgoznak, mint a hasonló profilú, hazai szervezetekben átlagosan. A munka pörög, az információs irodában folyamatos az információszolgáltatás, miközben a háttérben zajlik a menedzsment többi része. A szervezet az internetes oldal megújítására készül, a napokban az volt a feladatom, hogy az olasz és az angol oldalt töltsem fel a korábbiak alapján tartalommal. Miközben mindebben elmerültem, feltűnt, hogy minden egyes kategória már alapjáraton bőséges leírást tartalmaz, és a leírások végén megtalálhatók a pontos elérhetőségek, e-mail címek, honlap címek, esetleg telefonszámok. Minden a turista, vagy a potenciális turista kényelmét szolgálja. Ahol lehet képek és online letölthető magazinok, leírások, térképek színesítik az oldalt, amely természetesen nemcsak a szemnek, hanem az ember tájékozódásának és biztonságérzetének is javára van. Az operatív team minden munkatársa, fotóval (!) és elérthetőséggel (!) külön-külön is megjelenik a honlapon, hiába, itt talán büszkék az emberek a csapatra, akivel együtt tesznek egy terület turizmusáért. Nem utolsó sorban persze ezzel segítik a turistát is. Az iroda tehát barátságos és kényelmes, bár mivel sokan dolgoznak egy helyen így csendesnek nem mondható (ennek persze előnye és hátránya egyaránt van), minden komfort megvan benne, ami a munkához kell, vagy erősíti annak eredményességét, így még kávéfőzőgép és mosogatógép is.

Annyi biztos, már az első nap alatt sok tapasztalatot szereztem, remélem ez a továbbiakban is így lesz, még annak ellenére is, hogy a helyiek gyors beszéde és tájszólása miatt kicsit jobban kell koncentrálnom nyelvileg. Délután mintha hazajöttem volna, a parkolóban lévő öt autóból három magyar volt. Hiába, mint egy itt dolgozó honfitársunktól megtudtam, itt és a környéken ca. 70 magyar él, dolgozik. Meglepően nagynak találom ezt a számot, elnézve, milyen kis településekről is van szó tulajdonképpen.

A második nap is hasonlóan telt, lassan már az iroda összes munkatársát megismerem, de nehéz számon tartani. A tartalomfeltöltés mellett a mai napon volt szerencsém egy online applikációkkal foglalkozó meetingen is részt venni. A szűk körben tartott meetingen az applikációk (elsősorban iPhone) előnyeiről és alkalmazhatóságáról esett szó. Itt lassan már a hotelek is ez irányban "kényszerülnek" nyitni. A vendéglátás pazar volt és különleges. Jól esett egy kicsit kimozdulni az irodából.

Ebédre pedig elfogyasztottam életem legfinomabb sonkás-rukkolás pizzáját.

Azt hiszem a mai nap egyetlen hátulütője a viszonylag rossz, kissé hűvös és borús idő volt.

Egy szó, mint száz, üdvözlet innen 'Bad Kleinkirchheim'-ből. :)