Mesébe illő látogatás - Eggenberg-kastély

Újabb, elsősorban fotónapló bejegyzéssel jelentkezem, most épp egy ausztriai helyszínt bemutatva. Graz belvárosától nem messze igazi, idillikus, filmbe illő helyszínt talál a kutató, kereső turista ember, mégpedig a Schloss Eggenbergben megtestesülve. Azt hiszem nem túlzok ha azt állítom, hogy ez az attrakció Graz TOP 10 vonzerejének igazi gyöngyszeme, már önmagában lenyűgöző látvány. Nem csoda, hogy 2010-től az UNESCO világörökségi listára is felkerült. Bár előszezoni (márciusi) látogatásunkkor a kastély termei zárva voltak, a kastély épülete, annak körfolyosói, a mintegy 365 ablak által rejtett csoda, és a zárt ajtók mögött emeletenként mintegy 31 szoba rejtette titkok ámulattal töltöttek el minket. A fehér/narancssárga kastély könnyen magával ragadta fantáziánkat még így is, hogy csak kívülről tekinthettük meg.

A kastélyt hatalmas, természetesen gondozott park veszi körül. A park igazi érdekessége, egyedisége és talán leglenyűgözőbb elemei az ott gondtalanul idejüket eltöltő pávák, akik a turistákkal olykor mit sem törődve, néha magukat "produkálva", tollaikat bontogatva pompáznak, igazi színfoltját képezve ezzel a kastélynak. 

Maga a kastély, a kastély parkja mindenképpen látogatásra érdemes, akár elő- és utószezonban is, főszezonban pedig a kastély kiállításai, belső termei is várják a látogatókat. Irány Graz, és a Schloss Eggenberg! 

A nagy visszatérés: Eichstätt még mindig a régi

Következzék most egy eléggé megkésett bejegyzés, újabb külföldi tartózkodásom apropóján. A felállás változatlan: az úti cél német ajkú terület és szorosan kapcsolódik a kutatási témámhoz. Ami pedig még inkább megédesíti ezt az utazást, az az, hogy már egy korábban ismert, megismert, kedvelt, szeretett város lesz ismét pár napig, hétig az otthonom, ami magával hozza a nosztalgia varázsát és a távoli helyek adta kíváncsiság kettősségét. Így indultam neki annak az útnak, amelynek lassan a végére érek, vagy gyorsan, nézőpont kérdése. Ezúttal vonattal vágtam neki a nagy messzeségnek, Győrből, müncheni átszállással. Megérkezésem óta pedig vegyes érzelmekkel és sok új ismerettel, tudással gazdagodtam, de végülis tulajdonképpen ez is volt az utazás és ezzel együtt az ösztöndíj célja. A város szinte semmit nem változott, hacsak éppen nem fejlődött, egy új városrész épült ki a legutóbbi, 2011-es itt jártam óta, amely biztos vagyok benne, nem túlzás azt állítani, hogy a város fejlődésének egyik legnagyobb jele. Az emberek kedvesek, a város csendes, nyugodt és szerencsémre télen is szép. Még nagyobb szerencsémre a hó is igen gyakran esik, hol jobban, hol kevésbé jobban megmaradnak ennek nyomai. Ma például kifejezetten gyermeki örömmel mentem keresztül a kedvenc parkomon a ropogós hóban a menzáról hazafele jövet, miközben a napsugarak gyémánt csillogást adtak a frissen hullott hónak.

Bár anno csaknem fél évig volt szerencsém a városban élni, mégis sikerült új utcákat, új területeket felfedeznem a belvárostól nem is olyan messze. Így például a St. Walburg templomot és környékét. De persze természetesen a már jól ismert helyek, így a Residentzplatz, vagy akár Willibaldsburg, a Hofgarten és a Sommerresidenz sem maradhatott ki a városnéző listámról. A barokk épületek között ebben a hidegben is kellemes érzés sétálgatni, az épületek nagy része felújított (gondolom a tavalyi barokk évnek köszönhetően).

Megérkezésem első napjaiban szinte mániákusan sétáltam az utcákon fel-alá, és próbáltam megbizonyosodni róla, hogy minden a helyén van, ott, ahol volt, ahol emlékeztem. A séták alatt persze megállapítottam, hogy itt továbbra is minden olyan rendezett, tiszta, mondhatnánk azt, hogy precíz. Lépten nyomon a modern építészet álmodta épületek is itt-ott feltűnnek, ami furcsa vibrálást ad a városképnek. Érdekes kettősség, amely itt ebben a városban bőven megfér. De ez nem is csoda, hiszen a város egyszerre püspöki székhely és egyetemváros, amely jelzőknek önmagukban is megvannak a maga karakterjegyeik. Viszont talán éppen ez a kettősség eredményezi azt, hogy egyik jelleg sem tolakodó és „üti ki” a másik életterét, bőven megfér egymás mellett mindkettő, erre jó példa talán, hogy egy városrészen a falat érdekes falfestmények színesítik, ahonnan a város egyik temploma kitűnően jól látszik. Van ahol azt mondanák ezek egyszerű „falfirkák”, itt pedig szimplán az utcai művészet részét képezik, kifejeznek érzéseket, véleményeket, identitást.

A pékségek száma még mindig nem csökkent, a kínálatuk pedig lenyűgöző, az egyikben csak a farsang apropóján kb. 15 féle fánk közül választhatunk. Ha bátrabbak vagyunk akár gumicukorral, gabonapehellyel, pillecukorral a tetején is ehetjük, de létezik tiramisu változat is.

Leggyakoribb látogatója a helyi könyvtárnak vagyok, amelynek mindenki kapaszkodjon, nyitva tartása elég elképesztő, hétköznap 23:30-ig várják a lelkes tanulókat. Mivel egy nap akár többször is megfordulok itt, elmondhatom, hogy egészen érdekes ez a tanulói kultúra, a könyvtár mindig tele van diákokkal, bár tény, hogy sötétedés után sokkal nyugodtabb és itt épp most tombol a vizsgaidőszak. Az a könyvtár, amelyikbe én járok csak egy rész könyvtár, de a témámhoz kapcsolódó könyvek itt találhatók, méghozzá igen szép számmal.

A menzán még mindig minden praktikusra tervezett és menzakártyával megvásárolható, attól függően is vannak szabva az árak persze, hogy az ember diák, oktató, vagy vendég. Ennek megfelelően szerencsére a diákok esznek a legkedvezőbben, itteni viszonyok között, de még otthoniak között is elég olcsón, viszont ami ennél is fontosabb változatosan, napi 3-4 féle menü, 2 féle joghurt, salátabár és persze az elmaradhatatlan hasábburgonya a választék alapja, utóbbi kettőt persze eszik mindennel, ha kell, ha nem.

Itt tartózkodásom ideje alatt hétvégente sikerült belebotlanom az ún. Schäfflertanz eichstätti tradícióba. A táncot hagyományosan 7 évente rendezik, Münchenből származik a hagyomány, de Eichstättben is már 1903 óta táncolnak a férfiak helyi öltözetben. Táncukkal és koreográfiájukkal, egy zenekarral és néhány színes-bohókás figurával – utóbbiak piros festékkel festik meg a gyanútlan bámészkodók orrát – tűnnek fel a város több pontján, különböző időpontokban, persze a püspökkel kezdve a sort és cukrászdákkal, lakóházakkal folytatva. A koreográfia mindenhol ugyanaz, megállnak az épp aktuális ház előtt, eltáncolják az eltáncolni valót, majd a ceremónia végén isznak és áldást mondanak a ház lakójára, jó egészséget, szeretetet és minden jót kívánva a házhoz tartozóknak. Mindeközben persze kicsiknek, nagyoknak, időseknek, fiataloknak egyaránt mosolyt csalnak az arcára. Az utolsó táncra február 17-én kerül sor, a város legnagyobb terén, de erről azonban én már lemaradok.

A lassan már mondhatom, hogy gyorsan tovaröppenő itt tartózkodásom alatt volt szerencsém egy két napos kurzuson is részt venni, mely a turizmusban alkalmazható információmenedzsment lehetőségek tárházát vette górcső alá. Érdekes két nap volt. Most már annyira talán nem vagyunk lemaradva, mint 4 éve, mikor ámulattal hallgattuk az okostelefonok és a turizmus kapcsolatának lehetőségeit és még a facebook kivételével nem igen tudtuk, hogy mit is jelent a közösségi média. Persze tudnak újat mutatni – de már nem olyan nagy a szakadék – és megdöbbentő a jövő, ami a technológia fejlődését illeti, de azt hiszem ez az élet minden területén így van.

Most zárom soraim, egy utolsó záró bejegyzéssel talán még majd jelentkezem, ami összegzi talán a kint tartózkodást. 

Mesés ősz Szépországban - fotónapló

Annyi szép, megfoghatatlan és leírhatatlan élményt rejt magában Erdély, Székelyföld, hogy most inkább egy igazi fotóbejegyzéssel jelentkezem. Úgy gondolom, hogy a képek sokkal beszédesebbek és különösebb magyarázatot nem igényelnek. Erdély, Székelyföld 2014 őszén a legszebb arcát mutatta nekünk, lelkes, geográfus utazóknak. Kis csapatunk minden percét élvezte a kirándulásnak, amelyet talán e képek is hűen bizonyítanak. 

Torda - sóbánya...vagy szórakoztató központ, egy föld alatti univerzum? 

Tordai-hasadék

Az elárasztott falu - Bözödújfalu

Marosvásárhely

Torockó - Székelykő, te csodás

Túra a Székelykőn

Megpihenve

Kalonda-tető, szénégető

Szovátán is ősz volt

Túra a Madarasi-Hargitára

Orbán Balázs sírjánál is jártunk

Leírhatatlan színek harmóniája

Székelyudvarhelyi hangulatok...

Amikor három reggelen keresztül ez a látvány fogad...Székelyvarság - Csorgókő Panzió

Zeteváraljai víztározó - Ősz, nem lehet betelni veled - Csorgókő

Mert a természet a legszebb kincs - kikerics, gomba és legelésző szürke marhák...idilli ősz

Gyilkos-tó

Csíksomlyói kegytemplom és a mellette lévő borvíz forrásnál békésen várakozó "közlekedési eszközök" - a Közlekedj környezetbarát módon program jegyében! :)

Gyimes-hágó - mint a mesében...

Mohos-láp

Szent Anna-tó - délelőtti nyugalom

Itt van az ősz...A Büdös-hegyen sincs ez másként

Brassó

Brassó

Gyimesbükk, Ezeréves-határ, maga a történelem

Pongrác-tető

Békás-szoros

Kommandó - Csipke, teaidő, Biblia, patakpart - nyugalom

Hangulatos magángyűjtemény - a kapun túl Haszmann Pál rejtélyes világa tárul elénk, minden ami múlt, minden ami érték, minden ami neki köszönhetően örök.

Gelence - magával ragadó templom, amely az UNESCO világörökség részét képezi, méltán - lelkes "őrzője" Ica néni

Kézdivásárhely - a céhes város, reggeli ébredő pillanatok...

Ha tetszettek a fotóim kövesd Instagram oldalamat is, ahol rendszeresen frissülő tartalommal várlak! →Pandi88 Instagram Profil

Magas hegyek között…

Magas hegyek között, hol az ég oly kék, hol a fű oly zöld, hol a levegő olyan tiszta, hol a felhőkbe szinte harapni lehet, hol a madár is csak ritkán jár, hol a tehenek kolompjának zenéje töri csak meg a csendet és még sorolhatnám az Alpok hegyeinek előnyeit.

Ezeket az előnyöket ismerve, remélve vágtam neki szombaton túrámnak,. Végre hét ágra sütött a nap, nem is lehettek kedvezőbb feltételei az újabb kiruccanásnak. Így aztán reggel túraszandált ragadtam (most az igazi túrázók persze a fejüket fogják, mert hát a szandál…az mégis CSAK szandál, de szerintem kényelmes viselet és azért mégsem sziklamászásra készültem), és neki indultam utamnak.

Elő a 'Kärnten Card'-al, és irány a 'Kaiserburgbahn'. Már maga a felvonózás is ca. 25 percet vett igénybe, sorban állás nélkül. A hegyre érkezve aztán következett a szokásos csoda: gyönyörű panoráma, padok, pihenőhelyek extra kilátással, tó ('Kaiserburg See' – hm, itt sem nagyon kreatívak mindig), csúcsok sora (ebből kettő is, kereszttel – az egyik a 'Kaiserburg Gipfel' (2055 m), szóval a nagy csúcstámadás is megvolt), kövek, szebbnél szebb virágok, növények, túrautak erre-arra,  amelyeket mountain bike-osok és túrázók élveztek ki. Igen, fiatalok, idősek, gyerekek, párok, kutyák egyaránt. 

Vasárnap, többek között, de legfőképp és nem utolsósorban, megtaláltam a kedvenc helyemet itt, BKK-ban. :) Azt hiszem a kép láttán mindenki, vagy talán a legtöbben megértenek, hogy miért is?! Kár, hogy a rossz időjárás miatt eddig csak keveset tudtam itt időzni, de az mindenképp nyugtató és pihentető volt. :)

Hétfőn pedig a 'Bad Kleinkirchheim Card' előnyeit használtam ki. Este fél kilenctől 3D-s vetítés volt a turizmus irodának az emeletén, ahol a 'Nockberge Bioszféra Park'-ot mutatták be egy rövid előadás, majd egy 28 perces, nagyon szép, 3D-s videó segítségével. A videóban helyi gazdák, helyi lakosok szerepeltek. A nézőközönség többsége nyugdíjas volt, de élvezet volt nézni és hallgatni, ahogy megörültek egy-egy 3D-s effektnek, egyesek még a képernyőből kibújó tehenet, vagy a kirepülő pillangót is meg akarták fogni. Egyébként nemcsak nekik, magamnak is igazi élmény volt a videó és az előadás is. És igen, ezt nevezem én környezeti nevelésnek. Négy évszakot végigvonultatva (ebből is látszik, hogy nem két nap alatt készült a kiváló technikát igénylő produkció), a helyiekkel akik büszkén mutatják be lakókörnyezetük és a természethez szorosan kapcsolódó munkájukat. A videó a helyi értékeket felvonultatva hívja fel a figyelmet bioszféra park lakóinak, élőhelyére, annak egyediségére, fontosságára, kincseire, hagyományaira, természetességére, természetközeliségére, a helyi életmód sajátosságaira. Így tudnak megmaradni talán a helyi, paraszti életmód olyan sajátosságai, amelyek ritkának számítanak egy modern rohanó világban. Itt egy olyan világ van, amelyben nem meglepő, ha a négycsillagos szálloda mellett istálló van az ötcsillagos mellett pedig fűszeres kert, élő és nem lila tehenekkel; amelyben nem meglepő, hogy mire szolgál egy malom; hogy a friss kenyér mellett friss sajt is van; amelyben a traktor a limuzin, az extra szolgáltatás; amelyben a kertben vagy akár a teraszon egy egész fűszeres kert rejlik csak, hogy mindig legyen friss fűszer a salátába, amelyben minden élet érték (és ezt lépten-nyomon érzed), minden kis élőlény a természet értékes kincse. Itt az életnek megvan a maga rendje, a maga körforgása, amely minden a rendszerben élőnek ismert és saját érdekében szem előtt tartott, vagy, mert évszázados hagyomány, amely generációról generációra öröklődik, vagy, mert az ösztönökben benne van. Az előadás keretén belül ezen túl még bemutatják a parkot, a park tevékenységét (a mindennapokban és a környezeti nevelésben betöltött szerepüket egészen kisgyerekkortól (mert hát hol is érdemes ezt elkezdeni, ha nem ebben a korban?!), a látogatóközpontot, de a nemzetközi kapcsolatokra (olasz, szlovén, német) is kitérnek. Fontos szerepet kapnak a helyi vonzerők, attrakciók és így a turizmus is. Egy másik videóval pedig azt mesélik el, hogy mi is tulajdonképpen a bioszféra park, mi a különbség e között és más természetvédelmi területek között, miért jó egy bioszféra park? Egyszerűen, érthetően. Sok munka van mögötte, de a turista kap egy élmény (és amúgy is telik az ideje, mert végülis mit csinálna mást hétfőn este egy ilyen csendes, nyugodt helyen?!), értéket kap és visz haza, amelyet talán közvetít is jártában-keltében, saját maga és felfogása is változik, formálódik, mindeközben egyedi, összetett tudást szerez, s talán világlátása is változik valamelyest. Az elégedetten távozó arcokról legalábbis ezt olvastam le. Úgyhogy talán nem túlzás azt mondani, hogy a sok munka és a mögötte rejlő technika így vagy úgy, de kifizetődik, hosszútávon.