München, harmadszor is csodás

Nos sokat gondolkoztam azon, hogy valami (negatív töltetű) szenzációhajhász, amolyan újságírós címet adok bejegyzésemnek, tekintve, hogy a múltkori, legrosszabb napunkat leíró anekdotám, milyen hirtelen népszerűségre tett szert. Hiába, mi emberek már csak ilyenek vagyunk, jobban érdekel minket a rossz, mint a jó. De sajnos nem tudok hazudni, akit meg érdekel, az meg úgyis olvassa.

Vasárnap (július 17-én) ismét vonatra szálltunk és újfent Münchent céloztuk meg. Az út simán ment, semmi késés, semmi fennakadás. Időre be is érkeztünk az állomásra, gondoltuk milyen jó lesz végre önállóan metrózni. Jó is volt, bár nem ment olyan könnyen, mint elsőre gondoltuk, de nem adtuk fel és azért csak-csak megtaláltuk azt a fránya U2-es metrót. Aztán átszállás az U3-ra és végül sikeres és tévedhetetlen megérkezés az 'Olympiapark'-ba és a 'BMW Welt'-hez, merthogy ez volt az aznapi úti célunk.

Először irány a Olympia-torony, mivel későbbre esőt mondtak és mint tudjuk esőben nem garantált a tiszta kilátás. 189 méter magasból még inkább lenyűgözött minket, az általunk már amúgy is nagyon kedvelt München. Ahogy felértünk és kiszálltunk a liftből (megjegyzem már maga a liftezés egy élmény volt, persze a liftes fiúnak nem hinném, vágta is a pofákat rendesen, miközben az utasok örültek a gyors és hirtelen emelkedés és füldugulás, szóval az érzés, örömeinek). Szóval kiszálltunk a liftből és megláttuk a várost, majdnem 200 méter magasból. A házak apró lego-darabokként, míg az emberek hangyaként látszottak előbb az üvegen keresztül, majd később üveg nélkül, előttünk. Az ember lánya hirtelen olyan nagynak érezte magát. Az Olympia-falu, a BMW Welt, a belváros, a kertek és a zöldtetős házak München közepén, nemcsak a regionális településföldrajz órán tanultakat idézték fel bennünk, hanem korábbi tornyos látogatásainkat is. Mindegy, szakmai ártalom, az ember agya amúgy is folyton kattog és rögzít, akárcsak a fényképezőgép, ezért jó ha az ember geográfusnak tanul.

No de volt itt még sztárok útja, amolyan betonba tenyerelt, majd belefirkált sztáraláírásokkal vértezett "utcarész", amely szintén érdekes látványossága a parknak, bár kétlem, hogy valaki kifejezetten csak ezért menne. Mondjuk láttunk már furcsaságokat. 

A BMW Welt meglátogatása ingyenes. Ez irányban vegyesek az érzelmeink, no mármint nem az ingyenesség irányában, hanem a BMW Weltében. Először is örülünk a fejünknek, hogy ez ingyenes hacacárét jelent. Viszont meg kell állapítsuk, hogy sajnáltuk volna érte a már fogyóban lévő eurónkat. Jó persze, szép autók, menő dizájn. Motorok, amikkel nem mellesleg számos pózolós képünk lett. Kinek ne tetszene?! A némely elemében határozottan múzeum és ezáltal informatív szagú történet, azonban engem sokkal inkább emlékeztetett egy autószalonra, amely hívogatóan várja luxusvendégeit és persze azok busás pénzét. Ugyan rajongok a sebességért, lásd kifejezetten szeretem a Forma-1-et, az autókat is preferálom, egészen addig míg nem nekem kell vezetni, azért ennél most egy picivel többet vártam volna. Persze gondolom elsősorban nem is én és nem konkrétan a nők lettek megcélozva, és valljuk be, ha többet értenék a lóerő, motor és egyéb témákhoz jobban le tudtam volna kötni magam.
Nem mondom, voltam már „autóvilágban”, Wolfsburgban és ott is tudtam, hogy én csak kis hal vagyok a vízben és a kiállított autók nem nekem vannak kifényesítve. De ott mégis valahogy nagyobb volt az élmény. Nemcsak azért mert ott nemcsak egy márka, hanem több vonult fel előttem, hanem valahogy jobb volt a hangulat. No persze hozzátartozik az is, hogy ott azért jóval nagyobb volt a "kiállítás" alapterülete. Mindenesetre itt is megtaláltuk azt a helyet, amire nem számítottunk, az egyik épületrész legalsó szintjén. A bőr és marhabőr (nem tudom igazi e vagy sem, mindenesetre valamiért a Dallas ugrott be róluk, bár modern kivitelben, szóval Jockey megirigyelné a design-t az tuti) díszek és fotelek, a puha szőnyeg, a könyvek, mind-mind csak emelték az enteriőr hangulatát, még ha némely ponton elég bizarrá is tették azt. Nem volt nehéz megszokni és ami még furcsább a luxus körülmények, bár nem nekünk lettek létrehozva, ugyan el sem kergettek a közelből minket.

Meg kell azonban jegyezzem, már csak röpke művészettörténelmi tanulmányaimra való tekintettel is, hogy a BMW Welt épülete, azaz maga az építészet lenyűgözött. A belső terek, a letisztultság, az egyszerűség, a modernség, amely ugyan kissé távolságtartó és rideg, mégis szép. Hát jobban rabul ejtett, mint a BMW maga, amely tapintásában sokkal inkább volt műanyag, mint acél, s ezáltal kevéssé biztonságérzetű.

Látogatásunkat így se zártuk azonban rövidre, éles kritikai szemlélődésünk után sétáltunk még egyet a parkban, ahol a Stadionban lévő igencsak hangos és zajos sportkocsi verseny miatt kifejezetten sokan ténferegtek, s persze többféle náció is felvonult. Mellesleg megjegyzem, a németek nagyon tudnak. Bár erre már korábban is kitértem. Tipikus példái annak hogyan lehet a …-ból is várat építeni. Itt van például ez az Olympiapark. Amellett, hogy kitűnő turistacsalogató (lásd Olympiturm, a Stadion, a Sztárok útja, SeaLife, kiegészülve a BMW Welttel és a BMW múzeummal) a helyiek rekreációját is kitűnően szolgálja. Az attrakciók és a körülötte lévő zöld park, ahol biciklizésre, kosarazásra, egyéb sportokra, vagy csak napozásra is kiváló lehetőség nyílik, önmagukban is különleges hellyé teszik azt.  Mindenhol családok, szerelmesek, idősek, fiatalok. Egy helyen a munkás, a tanár, az orvos, az üzletember, a tanuló és még sorolhatnám. A hétvégére mindenki felcuccol és kivonul. Korra, nemre, bőrszínre és családi állapotra való tekintet nélkül. Igaz itt láthatóan kevesebb sör fogyott, mint az 'Englischer Garten'-ben, mégis mindenki megtalálja a szórakozását, a mindennapi rohanó élet mellett. Vízi biciklizve, koncertet hallgatva, autóversenyt nézve, múzeumozva, vagy csak egyszerűen egy padon ülve. Nincs korhatár és nincs társadalmi korlát. Csak a boldog vasárnap délután. És ez jó és főként nem gondolná az ember, hogy pont egy nagyvárosban lel ilyen helyet.

Az idő ugyan kezdett rosszra fordulni, de mi reménykedtünk. Visszametróztunk (U3) a belvárosba. A Marienplatzhoz, majd egy kis sétával útba ejtettük a Königplatzot. Ekkor már nemcsak hűvös volt, de az eső is elkezdett esni, így némi kitérővel a belváros felé vettük az irányt, majd onnan metróval (S8), megcéloztuk a pályaudvart. Aki ismeri Münchent annak ez az útvonal nem éppen lesz logikus, mert persze nem is az, de mi reménykedtünk a jó időben és abban, hogy maradék időnket hasznosan tudjuk eltölteni, de miután ennek kevés esélyét véltük felfedezni, vasárnap délután lévén a shoppingolás is kizárt volt, így maradt az állomás és körülbelül két óra várakozás, míg magyar társaink meg nem érkeztek a nagy Budapestről. Az időt caramel latte macchiatóval töltöttük el egy nem éppen olcsó kávézóban. De örültünk, hogy kaptunk helyet, ugyanis az eső mindenkit az állomásra száműzött. 18:30-kor aztán megérkezett a magyar delegáció két becses hölgytagja, majd egy óra várakozás, másfél óra vonatozás és egy kis elázás után újra az kollégium melege. Így zárult tehát napunk, melyre bizton mondhatom, örömmel fogunk emlékezni, már csak azért is mert hazafele még szivárványt is láttunk, ami nem tudom miért, de valahogy mindig feldobja az embert J.

Képek :)