Kicsit eltűntünk a színről, ez köszönhető a megszaporodott iskolai teendőinknek, de mindenkit megnyugtatok, hogy az újabb, érdekes utazási élmény nem maradt ki az életünkből és amint elolvassátok lent jegyzett bejegyzésemet a tietekből sem.
Június 25-én 'Neuburg an der Donau' városát vettük célba, mit sem sejtve arról, milyen kalandos és várakozásokkal teli (értsd szó szerint, nem átvitt értelemben) nap vár még ránk. Ismét 8:44-kor indultunk útnak, kiegészülve Elisabeth nevű honfitársunkkal. Kevesebb, mint 15 perc múlva azonban olyan meglepetés ért minket, amire azt hittük itt nincs példa, csak Magyarországon. Tévedtünk.
Az állomáson ránk várakozó feliratot többször el kellett olvasnunk, valóban jól látjuk-e, és tényleg jól értelmezzük-e az ott látottakat, hátha a féléves itt tartózkodás mégsem segített olyan sokat a német nyelvismeretünknek. A felírat kb. ez volt: „80 perc késés, a 8:59-es vonat kimarad”. Amikor azonban már a hangosbemondó is a látottaknak megfelelő információkat mondta be, nem kételkedtünk tovább. Szóval a vonatunk késett. Igen. Ilyen is előfordulhat itt, a nagy Németországban. Így egy igencsak kihalt és elhagyatott állomáson töltöttük időnket, természetesen önfeledt szórakozással. 9:59-kor aztán megérkezett végre a vonatunk, amit ugyan már normál esetben nem fogadunk olyan kitörő lelkesedéssel, hiszen az itt eltöltött idő alatt megkopott az emeletes vonatok varázsa, de ebben az esetben ismét tudtunk örülni az elénk guruló járműnek. Sejthettük volna, hogy ez a „kis” várakozás nagyobb és nem várt zavart okoz a gépezetben, már csak a szombati napra való tekintettel is. Hozott is. Ingolstadtba érkeztünk valamivel 10:30 után. Így a vonat nem vár alapon, a csatlakozásunk is már messze járt. A tájékoztató tábla szerint pedig 12:04 perckor indult a következő. Oh, ez nem lehet igaz, gondoltuk. Már megint várni?! Azon már meg sem lepődtünk, hogy már megint Ingolstadtban. Biztos, ami biztos mondtam a csajoknak, kérdezzük már meg a kedves bácsit az infópultban, hátha tévednénk, ilyen persze nem nagyon szokott előfordulni (a múltkori rossz vonatra szállás csak véletlen volt), legalábbis most örültünk volna ha nincs igazunk. Odajárultunk hát a pulthoz, Lizi megkérdezte mi is a helyzet, erre a bácsi, szomorú hangon: „Most szálltak le a vonatról?” Mi: (egyöntetűen)” Igen”. Ő: „Oh – Meghívhatom Önöket egy kávéra a DB nevében” – majd leszegett fej és tekintélyes mozdulat a hátsó polcok fele, hogy néhány papírt elővegyen és az aznapi dátummal pecsételje. Majd megkérdezte pontosan hányan is vagyunk, mondtuk hárman, kérdeztük mi történt, lerobbant a mozdony volt a válasz. Szóval a vége az lett a csevejnek hogy a kezünkbe nyomott 1-1 db 2-2 EUR-os vigaszbónt, és persze érthetően, és megfelelő hangon elnézést kért a kellemetlenségért.
A bónt el capuccinóztuk és elsüteményeztük, így a várakozási idő tényleg gyorsabban telt.
Valamivel negyed 12 után megérkeztünk Neuburgba. A város nyugodt volt. A délelőtti programoknak már vége volt, a bazárosok és egyéb helyszínek zárva voltak, pontosabban most kezdtek éledezni. Így azonban legalább körbe tudtuk járni a belvárost, zavartalanul. Kettő körül már gyűltek az emberek. Fél három körül kezdődtek a felvonulások, amely fanfárosok, dobosok és egyéb hangszeren játszó, színes ruhás emberek sorából állt.
Három órakor beültünk a lovagi játékokra. Ez körülbelül egy órán keresztül tartott. Nagyon jó volt. A szórakoztató udvari bolondoktól (leginkább a seggmutogatóstól, no nem épp ezért a momentumért, hanem mert ő volt a legviccesebb), a bemondón át, az elitet képviselő „bírákon”, fanfárosokon, dobosokon keresztül a lovagokig és persze a lovakig.
Mire a játékok helyszínéről kiértünk az utca már tömve volt emberekkel. Mindenütt a város által beszervezett szereplők, a városlakók, vendégek, évek óta visszajárók tömkelege volt látható, középkori ruhában, ki a felsőbb körökből, ki pedig csak egyszerű hétköznapi, de középkori emberként. Köztük pedig ott voltunk mi, és a hozzánk hasonló turisták százai.
Még tettünk pár kört, megnéztünk még pár helyszínt, játékhelyszínt (pl. egér roulett, teke stb) és pár érdekes embert (értve ezt pozitívan és negatívan). A nap végeredményeként egyöntetűen megállapítottuk, hogy az eseményre igen sok szemrevaló fiú verődött össze, továbbá, hogy a barna, sötét zöld rövidnadrág és a fehér vagy színes vászon ing igazán jól tud állni a férfiaknak, kihozza a szemük színét J Igaz lányok? ;) Kár, hogy ilyen esemény csak kétévente van, mármint a Schlossfest…
Végül a 18:30-as vonattal indultunk útnak, negyed óra utazás után ismét több mint fél óra várakozás következett Ingolstadtban egy újabb, finom capuccinoval, ezúttal teljesen önköltségen. J Lehet máris rászoktunk? Azt nem tudom, de azt igen, hogy ezek az események, ezek az utazások valahogy mindig jól sikerülnek, legyen késés, eső, hideg, meleg.J
Képek itt!!!
Képek itt!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése