A visszatérés első hete

Kedves Mindenki! Nagyon jó látni, hallani, tapasztalni, hogy ilyen sokan olvassátok németországi létünk emlékezetes pillanatait. Miután visszatértünk a mi kis városunkba (igen, már ennyire a szívünkhöz nőtt), azt hittük végre beindul tanítási szezon (tudom nagyon strébernek hangzik, de megnyugatok mindenkit, hogy sokkal inkább a kíváncsiság hajtott minket). De nem így történt. 

Hétfőn kötelező eligazításon való részvétel miatt nem tudtunk Ingolstadtba menni órára. Igen, Ingolstadtba. Mert, mint kiderült az óráink nagy része itt lesz. Szóval egy óránk lett volna megtartva (a háromból), de azt is ki kellett hagynunk azért, hogy megnézzünk pár ppt-t az egyetemről és meghallgassuk milyen jó hely is ez, és persze mennyire nem vagyunk még túl a bürokrácián. 

Kedden beütött a krach, ha szabad ilyet mondani. Elment a net. Szörnyű. Így filmnézésbe fojtottuk bánatunk. Szerdán végre újra lett netünk. Örömünnep. De nem sokáig tudtuk élvezni, mivel délután fogadásra voltunk hivatalosak, az eichstätti Residenzbe. Itt a város polgármestere és az egyetem igazgatója avatott be minket abba, milyen jó hely is Eichstätt, mennyire sok a látnivaló, mennyire nincsenek munkanélküliek, mennyire jó itt tanulni, mennyire szeretik itt a gasztronómiát (különösképpen a sört), mennyire szeretik a cserediákokat (nem értem miért, bár a pénzhez lehet köze, mert azt jócskán hagyunk itt, no meg a multikulturalizmus) és persze mennyire örülnek nekünk. Ugyanakkor megérte végighallgatni Őket, mert a végén következett a 'Brotzeit'. Ami tulajdonképpen hideg vacsorát jelentett. Volt 3-4 féle kenyér, felvágott, sajt. Sör, üdítő, víz. Utóbbiak a polgármester által szervírozva. (Hm...Lehet tényleg örülnek nekünk?) 

Tekintve, hogy a héten 'Fischewoche' (alias Hal-hét) volt, csütörtökön hozzájárultam éves halfogyasztásom növeléséhez és sült halat ettem a menzán. Mindezt pedig este 'Salon Tropical' nevezetű táncórán dolgoztam le. Az első tánc, amivel megismerkedtünk az a Merengue volt. Mint utóbb kiderült, ezt a táncot már nagyon régóta ismertük és gyakran táncoltuk. Csak eddig még nem tudtunk róla. Szóval Merengue. Nem nagy cucc. Jó ezzel kezdeni a tanulást. Sikerélmény. Elhiszed, hogy tudsz és még meg is mozgat. A nap gasztronómiai élményeit egy kis gyömbéres-körtés sör legurításával zártuk. Nagyon finom volt, bár tudom, sok férfi nálunk, és persze főként itt, nem nevezné ezt sörnek, csak sör ízű italnak. Tipikus női ital volt, amelyre délután tettünk szert az egyetemen. Csak úgy osztogatták, sampon, tusfürdő, gyantacsík, salátaöntet, testápoló, férfi parfüm (máig nem értem miért pont csak férfi), barnító krém, sós perec mintákkal együtt. Jó hely ez a Németország. Minden téren be tudják etetni az embert.

Pénteken irány a vár. A helyi vár, más néven 'Willibaldsburg' már régóta hívogatott bennünket és mondhatni gúnyosan nevetett ránk a túloldalról minden egyes alkalommal, mikor a szállásunkra, a hegyre baktattunk. Hát most jól megnéztük magunknak. A várba a belépés ingyenes. A kilátás gyönyörű. Szépen belátni az 'Altmühl' völgyét. Némi gyönyörködés után megnéztük a várban lépvő két múzeumot (3,5 EUR). Egyik része egy történelmi kiállítás. Be kell valljam, ez annyira nem kötött le. De most jön a csoda, a geográfus paradicsom, a fosszília szerelmesek mekkája, a JURA Múzeum. Ennyi fosszíliát még egy helyen nem láttam. Halak, rovarok, teknősök, dinoszauruszok (Archeopteryx) és egyéb állatok maradványaiban gyönyörködhettünk. Ammoniteszek, trilobiták, belemniteszek, brachiopodak...Paradicsom. Mármint paradicsom az nem volt, hanem az ez iránt érdeklődők paradicsoma. Mintha megállt volna az idő. Mintha egyszer csak bumm, és innentől nincs élet, csak kő, amely magába zár, amely megőrzi az adott pillanatot. Tanulságos, magával ragadó, élménnyel teli (még annak is, aki nem olyan fanatikus, mint például én). Gyakran emlegettük Katinkával egyetemi oktatóinkat, hogy ha itt lennének mennyit tudnának erről mesélni?! Ennek a gyűjteménynek, vagy akár csak a felének mennyire tudnának örülni?! Milyen jó órát lehetne itt tartani?! És persze drága Mónink és Vikink is, hogy élvezte volna ezt?!

A vár egy kis szegletében egy meseszép kertre is bukkanhatnak az arra járók. A kertből szintén gyönyörű a kilátás. Virágok, bokrok mindenütt. Citromfa (vagy 4 féle), orgona, akácfa, rózsabokrok és még sorolhatnám. Halkan csordogáló szökőkút, virágzó tulipánok. Tavasz. Szeretlek. A várostól távol (nah nem mintha ott olyan nagy nyüzsgés lenne) egy apró, pici gyöngyszem. A nyugalom szigete, amely elfeledteti Veled minden gondod, bajod. Amely elgondolkodtat, ugyanakkor felvidít, megnyugtat. Ilyen hely kellene több a világban és akkor talán az emberek is nagyobb békességgel tudnának élni egymással. Talán ha többször találkoznánk a természet harmóniájával, valahogy nekünk is harmónikusabb lenne az Élet. (Elnézést a szentimentalitásért, de a hely magával ragadott.)

A nap megkoronázásaként László éttermében ettünk, nagyon finom sajttal, sonkával töltött palacsintát, paradicsommártással :) Nyamm.

Szombaton irány a piac. Teljesen helyiek lettünk. Bár a zöldséges-stand kiválasztásánál erősen újszerű szempontok játszottak szerepet. Radarunk megtalálta a piac egyetlen olyan zöldségesét, ahol helyes, fiatal, kék szemű kiszolgáló fiú adta kezünkbe a finom vitaminforrásokat. Persze a saláta itt volt a legszebb, így ezért vásároltunk itt;) 

Csak, hogy méginkább helyi legyek vasárnap irány a Flohmarkt (bolhapiac). Katinka kimaradt az élményből, mondván ő ki nem állhatja az ilyet. Így én és Lizi kerekedtünk fel hát a nagy kacatgyárnak. Volt itt minden, mint a búcsúban. Nem sok különbség van bolha és bolha között, hacsak annyi nem, hogy itt több volt a könyv, az ékszer, a ruha és az ezüst evőeszközkészlet, mint otthon. Később Erin is csatlakozott hozzánk. Majd fagyi evés közben vitattuk meg a német lét, a piac és a város rejtelmeit.

Folytatjuk...